Pence reméli, hogy Jeruzsálem fővárosi státusza közelebb visz a békéhez

Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Mike Pence amerikai alelnök reményét fejezte ki kedden Reuven Rivlin izraeli államelnökkel tartott megbeszélésén, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése előrébb viheti a palesztin-izraeli békefolyamatot – jelentette a helyi média.

„Donald Trump amerikai elnök őszintén hiszi, hogy az amerikai döntés Izrael fővárosáról lehetőséget teremt arra, hogy előrelépés történjen érdemi tárgyalásokon a tartós béke elérése és az évtizedes konfliktus lezárása érdekében” – nyilatkozta az amerikai alelnök, mire Rivlin csak annyit mondott arabul: „Inshallah” – vagyis Isten segedelmével.

Mike Pence amerikai alelnök kedden reggel találkozott Rivlinnel az államelnök rezidenciáján, ahol közös sajtótájékoztatójukon az alelnök elmondta, hogy véleménye szerint soha nem volt erősebb a két ország kapcsolata, s Trump elnök vezetése alatt elkötelezettek annak fokozott erősítésében.

Hozzátette, hogy országa továbbra is folytatja kereskedelmi és biztonsági együttműködését Izraellel, és megismételte hétfői szavait az iráni nukleáris egyezmény felülvizsgálatának szükségességéről.

Rivlin hangsúlyozta, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök múlt héten elhangzott – az izraelieket gyarmatosítónak, Izrael földjétől idegeneknek nevező – megjegyzései ellenére Izraelnek továbbra is meg kell próbálnia módot találni a két nemzet közötti bizalom kiépítésére. Sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a két fél között jelenleg megrendült a bizalom, és hozzátette, hogy közös Izrael és a palesztinok sorsa, együtt kell élniük.

Találkozójuk után Pence meglátogatta a Jad Vasem Holokauszt Múzeumot. Ezt követően izraeli politikusok kísérete nélkül az óvárosban található Siratófalhoz hajtott az alelnöki konvoj, ahol az újságírónőket különválasztották a férfiaktól: a nők csak távolabbról szemlélhették ahogy az amerikai alelnök rövid imát mondott. Az amerikai újságírónők heves tiltakozása nyomán később eltávolították az őket elkerítő válaszfalakat, és székekre állhattak, hogy jobban lássanak, de továbbra sem kerülhettek közelebb az eseményekhez. A történteket a közösségi médiában később a #PenceFence gyűjtőszóval jelölték.

Mike Pence látogatása már a kora esti órákban véget ért, noha eredetileg egy betlehemi látogatást is terveztek, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozott volna. Ezt a megbeszélést azonban a palesztinok lemondták Washington Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő decemberi döntése miatt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI