A Yedioth Ahronot jelentése szerint a Walla hírportál vezérigazgatója, Ilan Yeshua olyan felvételeket adott át a rendőrségnek a 4000-es aktában folyó nyomozás során, amelyekben kifejezetten elhangzik, amint Slomó Elovics, a Bezeq tulajdonosa arra utasítja, hogy a hírportál cikkeiben kedvező színben tüntessék fel Netanjahut és családját.
A nyomozók a 4000-es ügyben azt a gyanút vizsgálják, miszerint Slomó Filber a médiaügyi minisztérium élén kormányzati segítséget nyújtott a Bezeq telekommunikációs vállalatnak monopóliuma megtartásához és a céget irányító Saul Elovics oligarcha számára kedvező döntésekhez.
Az ügyben a napokban a Bezeq több vezető munkatársát is letartóztatták. Filber már vádalkut kötött, vallomása tehát drámai hatással lehet Benjámin Netanjahu helyzetére is, aki mindeddig nem gyanúsított az ügyben, és továbbra is elutasítja és „boszorkányüldözésnek” nevezi a vádakat. A hírügynökségek arról számolnak be, hogy Filber tanúvallomása szerint Netanjahu kifejezetten arra utasította őt, hogy legyen a Bezeq cég segítségére. „Meghatározott utasításokat kaptam Netanjahutól, egyáltalán nem dönthettem belátásom szerint, hanem részletes utasításokat kaptam tőle, és egyértelművé tették számomra, kinek és hogyan kell szívességet tennem.” – vallotta Filber a rendőrségen.
Továbbá azt a 15 évvel ezelőtt történt esetet is felidézte Filber a vallomásában, amikor még tanácsadóként kísérte az akkor külügyminiszterként eljáró Netanjahut és feleségét Olaszországba. A hivatalos látogatás során Berlusconi egy nagy értékű órát ajándékozott a látogatóknak, ezt Filber a jogszabályoknak megfelelően a diplomáciai postán továbbította Izraelbe az államkincstár részére. „Elmagyaráztam Bibinek, hogy nem tarthatják meg az órát, de este Sarah berendelt és ordítozott velem… Azt mondta, semmi nem érdekli, neki kell az óra és kész… Bibi akkor nem szólt semmit, de két hét múlva elbocsátottak az állásomból.”
Újabb kompromittáló adalék lehet tehát az ügyben a Walla vezérigazgatójának tanúvallomása is, amelyet a 10-es tévécsatorna idézett tegnap (február 21). Ebből állítólag az is kiderül, hogy Yeshua vallomása alapján 2016 novemberében a Netanjahu házaspár arra utasította őt, mondjon fel a portál főszerkesztőjének, Aviram Eladnak, mert egy, a tengeralattjárók beszerzésével és az azzal kapcsolatos nyomozással foglalkozó cikk felbőszítette a kormányfőt és feleségét. Yeshua a vallomása alapján elutasította ezt a kérést.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.