Szombaton éjszaka kétórás tárgyalást tartott Benjamin Netanjahu miniszterelnök legfőbb koalíciós partnereivel. A találkozó során Netanjahu előrehozott választásokkal fenyegetőzött, amelyet szerinte csak az általa elővezetett diktátumokkal lehet elkerülni. Úgy tűnik, a kormánytagok egyre kevésbé hisznek abban, hogy a mostani válságot sikerül túlélnie a miniszterelnöknek, így a hosszas tárgyalás végül harcias twitter posztokkal és eredmény nélkül zárult.
Szombat éjjel Mose Jaalon egykori védelmi miniszter a 10-es csatornának adott interjújában hivatalosan is bejelentette, hogy új pártot alapít és indul Netanjahu ellen a kormányfői posztért. Jaalon 2016 májusában szorult ki a kormányból, Netanjahu leváltotta őt a védelmi tárca éléről és helyére Avigdor Liebermant nevezte ki. Jaalon nem sokkal később lemondott kneszet tagságáról és kilépett a Likudból is. Azóta folyamatosan kritizálja a kormányfőt és tavaly szeptemberben erkölcsi okokra hivatkozva lemondásra szólította fel az akkor még csak az ellene folyó nyomozás kezdeti szakaszában lévő miniszterelnököt.
Jaalon most országos pénzgyűjtő kampányba kezdett, 50 nap alatt 500 ezer sékelt szeretne összekalapolni. A politikus twitter üzenetében azt ígérte, hamarosan bemutatja új pártját és jelöltjei listáját.
„Ismertek engem, éveken keresztül megbíztatok bennem védelmi és diplomáciai ügyekben is. Bízhattok benne, hogy tisztességes, őszinte, határozott és felelősségteljes módon, az ország érdekei és nem saját érdekeim szerint irányítom majd Izraelt. Szükségem van az anyagi támogatásotokra, mert nincsenek milliárdos barátaim, saját újságom vagy tévécsatornám. Fontos a támogatásotok, mert csak együtt válthatjuk le a most regnáló kormányt.”
Bár minden eddigi előzetes felmérés azt jósolja, egy Jaalon által vezetett párt még a belépési küszöböt se érné el, az egykori védelmi miniszter bízik benne, hogy a Netanjahuból kiábrándult likudos szavazók egy része rá, illetve pártjára szavazna.
Újságíró