Interjúsorozatunkban az Izraelinfo szerzőit, szerkesztőit kérdezzük, hogy bemutassuk őket és egyedi Izrael-élményüket – és közben ízelítőt adjunk abból, hogyan is élnek errefelé a magyarok.
Hogy hívnak, hány éves vagy? Hogy szereted, ha szólítanak?
Korányi Eszternek hívnak, 34 éves vagyok, és a legjobb, ha Eszternek szólítanak (most inkább nem adok ötletet fura becenevekre).
Hogy írnád le magad három szóban?
Vállalkozó kedvű, őszinte, odafigyelő.
Mi a kedvenc könyved?
Nehéz kérdés, talán szétválasztanám őket műfaj szerint – gyerekkori nagy kedvenceim az Anne és a zöldmanzárdos ház és az összes folytatás, meg a Gyűrűk Ura, aztán nagyon nagy hatással volt rám az oroszok közül a Mester és Margarita, a Félkegyelmű és Viktor Pelevin több könyve, kortárs magyarok közül leginkább Nádas Péter, olaszokból Stefano Benni, németektől Thomas Mann és Michael Ende, Marquez és még sokan mások. Nagyon szeretek olvasni, nehéz eldönteni. Viszont az izraeli irodalomból még azt hiszem, nem elég nagy a merítésem, hogy igazán választani tudjak.
Mi a kedvenc izraeli sorozatod vagy filmed?
Sorozatból kettőt néztem végig, a Stiszelt és a Szrugimot, mindkettő nagyon tetszett, de a Szrugimmal azért könnyebb volt azonosulni.
Hol élsz?
Már két éve Jeruzsálemben, és a második évet kezdem Bakában, ahol egy szuper, ámde kevéssé fűtött lakásban élünk a párommal, aki újabban a férjem is.
Miért itt élsz?
Ide sodort az élet, aztán itt is tartott.
Mit szeretsz a legjobban Izraelben?
Hogy sok a fény és az idő nagy részében meleg van, és hogy az emberek a lehető legmeglepőbb módokon nagyon közvetlenek egymással.
Mit szeretsz a legkevésbé?
Amikor a legmeglepőbb módok közül a bunkó tülekedést választják az emberek. Meg persze a dugókat az összes főúton, és a rengeteg – és látszólag feloldhatatlan – törésvonalat a társadalomban.
Mi volt a legfurcsább számodra, amikor először itt jártál?
Pont emlegettem egy barátomnak, hogy amikor Hanukakor nem azt énekelték, hogy „Nesz gádol hájá sám”, hanem, hogy „nesz gádol hájá po”… de ez nem az első alkalommal volt. Viccet és a katonák elsőre ijesztő tömkelegét félretéve, összességében az, hogy itt mindenki, vagy legalábbis a szemmel látható többség zsidó.
A kedvenc helyed Izraelben?
A kibuc, ahol három évig éltem. Neot Szemadarnak hívják.
Hol, mit eszel a legszívesebben Izraelben?
Friss gyümölcsöt a fáról, vagy a piacról, olajbogyót, humuszt bárhol, ahol jó (és szerencsére ebből nincs hiány), sajtot Neot Szemadarból, a croissant-t, amit a férjem süt, és szinte mindent, amit itthon főzünk.
Mi hiányzik a legjobban Magyarországról?
A barátaim és a családom.
Mi a legjobb/legizgalmasabb magyar dolog Izraelben?
Biztos szakmai ártalom, de azt nagyon szeretem, hogy pl. Nyugat-Európával ellentétben itt könnyű mindenféle magyar süteményalapanyaghoz hozzájutni – például a mákhoz, tejfölhöz és túróhoz. És mindig meglep, hogy mennyi és milyen jó magyar könyveket hagynak ott ismeretlenek Jeruzsálem-szerte a könyvcserélő megállókban (szabadtéri könyvtárak, amik olyanok, mint egy buszmegálló).
Ha bárkivel interjút készíthetnél, ki lenne az és miről kérdeznéd?
Az apai nagyapámmal a gyerek- és fiatalkoráról. Ha élők közül kell választani, kérdőre vonnék néhány magyar és izraeli politikust, hogy mégis mi a fenét művelnek (de csak akkor, ha valami csoda folytán hajlandóak lennének őszintén válaszolni).
Milyen műfajban írnál és miről, ha tiéd lenne az egyetlen mű, ami megjelenik Izrael 70. függetlenségi napjára?
Szakácskönyvet az összes ideérkező és már itt élő ember, népcsoport, falu, vidék ételeiből, személyes történetekkel kiegészítve.
Újságíró
