A Fehér Ház bejelentése szerint sem Donald Trump elnök, sem Mike Pence alelnök nem vesz részt az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének avatásán, amelyet május 14-én tartanak.
A Fehér Ház által hétfőn nyilvánosságra hozott névsorból kiderül: az amerikai delegáció tagjai között van Steve Mnuchin pénzügyminiszter, John Sullivan külügyminiszter-helyettes, Ivanka Trump, az elnök lánya és tanácsadója, valamint Jared Kushner, Trump veje és közel-keleti ügyekben kinevezett tanácsadója is.
Donald Trump tavaly decemberben jelentette be, hogy Washington elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, s ennek jegyében áthelyezik az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe. A jeruzsálemi nagykövetség megnyitására május 14-én, Izrael Állam alapításnak hetvenedik évfordulóján kerül sor.
A nagykövetség áthelyezéséről született döntést elemzők és politikusok egyaránt ellentmondásosnak minősítik. Ezzel ugyanis a nemzetközi közösség hét évtizedes konszenzusa törik meg, ugyanis az ENSZ 1947-ben – Izrael államiságának elismerésekor – Jeruzsálemet nemzetközi ellenőrzés alá helyezendő városnak minősítette, Kelet-Jeruzsálemet pedig 1967 óta – amióta a hatnapos háborúban Izrael elfoglalta -, megszállt területként tartja számon. Sokan amellett is érvelnek, hogy a lépés a palesztin-izraeli békefolyamatnak is véget vethet.
1995-ben az amerikai kongresszus törvényt fogadott el, amelynek értelmében az Egyesült Államoknak át kell helyeznie nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. A törvényhozók azzal indokolták döntésüket, hogy Washingtonnak tiszteletben kell tartania Izrael választását, miszerint Jeruzsálemet tekinti fővárosának. Ám azóta valamennyi amerikai elnök nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva elutasította a nagykövetség áthelyezését. Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama – elnöki jogkörüket felhasználva – hat hónaponként megújították az átköltöztetés elhalasztásáról szóló döntést.
A nemzetközi közösség – beleértve a Palesztin Hatóságot is – elutasítja a Trump-adminisztráció döntését.