Sokan és sokszor felteszik a kérdést, hogyan maradhatott fenn a zsidóság évezredeken át a diaszpórában. Erre létezik egy kétségtelenül adekvát válasz: a hit és a hagyomány okán. Még ha vannak és voltak is különbözőségek a keleti, spanyol vagy askenázi zsidók hagyományai között, az alap, az örökség közös. Erre a közös örökségre hivatott kiállításunk ablakot nyitni. Ma ugyanúgy imádkoznak Budapesten egy kis zsinagógában, ahogy Kluger Zoltán hetven éve készített képeiről köszönnek vissza a hagyományos mozdulatok, viseletek, történések. Ez, ami összeköti Magyarországot Izraellel, ami hidat teremt a két nép, a két ország és kultúra között. A közös hagyomány, melynek részei és részesei vagyunk mindannyian. A magyarság oszthatatlan része a magyar zsidóság és Izrael népének oszthatatlan része a zsidó magyarság.
Kluger Zoltán 1896. február 8-án Kecskeméten született Magyarországon, majd 1933-ban a fasizálódó országból Palesztinába menekült, és úgy döntött marad. 1958-ig élt és dolgozott itt, Izraelben és dokumentálta magas színvonalon a hétköznapokat. Az ő képein keresztül ismerte meg a világ az éppen születő ország első pillanatait és ő adott arcot a modern zsidó népnek, úgy, hogy közben az újjászülető hagyományokat is megmutatta.
Kallos Bea Bar, mintegy hatvan évvel később az MTI fotóriportereként kezdte el a saját gyökereit keresve fotózni a budapesti zsidóság mindennapjait. Képein a vallásos élet pillanatai mentén rajzolódik ki a mai magyar zsidóság sokszínű arca, a hagyományok megőrzése, a zsidó élet. Képeit a Magyar Sajtófotó pályázaton öt alkalommal díjazták. A két alkotó képei átlépnek téren és időn, megszüntetve az itt és ott távolságát. Kiegészítve egymást üzennek és reflektálnak egymásra a közös gyökerekre építkezve. Megszűnik az itt és az ott. Csak az örökség marad, amit továbbadnak.
Több mint egy éve ad lehetőséget az izraeli parlament kulturális, oktatási és sportbizottsága arra, hogy üléstermében magas színvonalú időszakos, általában egy hónapig tartó, fotókiállítások jelenjenek meg. Az elmúlt évben számos neves izraeli és külföldi művész képei kerültek itt bemutatásra. Részben ennek is köszönhető, hogy a Knesszet heti többszáz vezetett látogatójának szinte kötelező állomásává vált a fotókat kiállító ülésterem.
Magyarország Nagykövetsége, Izrael állam fennállásának 2018-ban tartandó 70. évfordulója alkalmából, szimbolikus gesztusként és megemlékezésként kezdeményezte a „Zsidóság magyar szemmel” című kiállítást Kluger Zoltán (1896-1977) Izraelben élt fotóművész és Kallos Bea Bar az MTI többszörös díjnyertes fotósának képeiből. Judith Ghidali a kulturális, oktatási és sportbizottság magyar származású ügyvezetője örömmel üdvözölte a kezdeményezést és teret adott a kiállításnak 2018. április 30 és május 31 közötti időszakra.
A terem 20 kép (50x70cm) befogadására alkalmas, így 10-10 kép került kiválasztásra Kluger Zoltán Izraelben élt nagynevű fotóművész műveiből, aki az 1930-as 40-es és 50-es években fényképezte a születendő Izrael térségében élő zsidóság életét, és Kallos Bea Bar fotóriporter munkásságából, aki napjainkban örökítette meg a budapesti zsidóság vallási és közösségi hagyományait. A két művész képei időbeli keretet adnak annak a 70 évnek, amelyről a Magyar Nagykövetség méltó módon kívánt megemlékezni.
Április 30-án, az izraeli parlament tavaszi ünnepeket követő első ülésnapján közel harminc kiemelt vendég előtt nyitotta meg a kiállítást Jaakov Margi a kulturális, oktatási és sportbizottság elnöke, valamint Dr. Nagy Andor nagykövet, akiknek megnyitó beszédei után Kallos Bea Bar személyes hangvételű előadásában ismertette képeinek háttértörténetét.
A meghívottak között jelen voltak: Itzak Klein, a Kárpátaljai Zsidóság Világszervezetének volt elnöke, Miron Eszter, a Történelmi Magyarországról Bevándoroltak Szövetségének elnöke, valamint Ron Lustig, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának igazgatója.
A kiállított képeket május végéig tekinthetik meg a Knesszetbe látogatók, akiknek számát hetente 400-500 főre becsülik a kiállítás társszervezői a Knesszetben, összesen mintegy 1500-2000 fős összlátogatottságot prognosztizálva a képeket bemutató bizottsági ülésteremben.