Netanjahu: történelmi esemény az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözése

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerint történelmi esemény az amerikai nagykövetség hétfőre meghirdetett áthelyezése Jeruzsálembe – jelentette a ynet vasárnap.

A kormányfő a város keleti és nyugati fele egyesítésének évfordulóján tartott „Jeruzsálem-napon” a Biblia földjének múzeumában rendezett ünnepélyes kormányülésen méltatta a washingtoni döntést.

„Ezen a héten egy történelmi esemény áldásában részesülünk: barátunk, a világ legnagyobb hatalma, Amerika döntésében, amikor Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét” – mondta Netanjahu.

„Később más követségek, Guatemala és Paraguay is követik” – tette hozzá a város izraeli egyesítésének, a palesztinok számára Kelet-Jeruzsálem elfoglalásának, ötvenegyedik évfordulóján.

„Ma Jeruzsálemet építő és fejlesztő döntések sorozatát hozzuk meg, amelyek feltárják múltját és építik jövőjét. Tudom, hogy nehézségek jelentkeznek az úton, amelyek az elmúlt hetven évben is jelen voltak, de meg fogjuk oldani őket” – hangoztatta a miniszterelnök.

Zeév Elkin, Jeruzsálem ügyeiért felelős miniszter kijelentette, hogy a kormány döntések sorozatát fogja meghozni, amelyek két és félmilliárd sékelt (mintegy száznyolcvanöt milliárd forintot) irányoznak elő a külföldi követségek Jeruzsálembe költöztetéséhez. Zelkin azt is bejelentette, hogy ezzel egy időben izraeli minisztériumokat is áttelepítenek a fővárosba.

Vasárnap rekordszámú – az óváros elfoglalása, 1967 óta a legtöbben – ezerhatszázhúsz zsidó látogatott el a Templomhegyre, amely a muzulmánok számára a Mecsetek tere. Az ókorban ezen a téren a zsidók első és második szentélye állt, a középkor óta pedig a muzulmánok al-Aksza mecsete és Aranykupolás mecsete található.

A helyi szabályok szerint csak muszlimok imádkozhatnak ezen a szent helyen. Délelőtt kisebb zavargások törtek ki, amikor az odalátogató zsidók mégis énekelni és imádkozni kezdtek. A rendőrség kivezette a rendbontókat és helyreállította a nyugalmat.

Délután rendezték Jeruzsálemben zsidó fiatalok ezreinek részvételével az évente szokásos „zászlók menetét”, amikor az óvárosban – a zsidók és az arabok lakta részeken egyaránt – izraeli zászlók erdejében vonulnak végig a „horgolt kipás”, a vallásos-nacionalista irányzat hívei.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI