„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – írja Radnóti Magyarországról. És írom most én Izraelről. Mert én sem tudhatom, másnak e tájék mit jelent, bár nekem nem szülőhazám ez a lángoktól ölelt kis ország, de én is itt és most növök, mint fatörzsből gyönge ága, hiába nem ez gyerekkorom messzeringó világa. Én nem tudom, hogy hol lakott Bialik, kik mennek az úton és hova, de látom az erdőt, a mezőt, a tenger azúrját, a Kineret kékjét, a sivatag ezer arcát. És tudom, hogy „bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”
Fotók: Bar Horowitz
