Heródes király imádott megalomán építkezni, s minden vára között legkedvesebb szívének persze a saját magáról elnevezett Herodion lett, melynek csodáiról Josephus Flavius nem győzött áradozni. Úgyhogy bakancsra fel, ha Flavius láthatta, akkor nekünk is ott a helyünk!
A hebroni úton rögtön Jeruzsálem határánál forduljunk balra Har Homa felé, és menjünk tovább, míg csak oda nem érünk. Impozáns hegyen fekszik a fellegvár, a véreskezű király valójában meglepően picurka palotája, de szerénysége csak álca: magát a hegyet is jórészt úgy hordatta oda Heródes, jóval magasabb a környező domboknál. Magas, megközelíthetetlen, jól védhető téli nyaralót álmodott magának a paranoiás uralkodó, aki az esőzések és a viszonylagos hideg elől ősztől tavaszig rendre ide, a sivatag határvidékére vonult, ahonnan azért szemmel tarthatta Jeruzsálemet.
Fönn csak a királyi lakosztály volt, persze uralkodói méretű nagy közös tér középen, szobák meg raktárok oldalt, valamint római stílben készült fürdő is, s mindez már a Júdai-sivatagban, ahol egy csepp víz se volt. Sebaj, odavezettette jó messziről, kerül, amibe kerül, ha más fizeti meg verejtékével az árát.
Lenn, a domb lábánál városka is épült medencével és lakóhelyekkel a kiszolgáló személyzetnek, meg neki is egy kisebb palota, ha nem akart felmászni a magasba. A nagyságrendek alapján jó sokan leshették a király kegyét, és ugorhattak parancsainak félszavaira. Heródes nem áldott jó szívéről és engedékenységéről volt ismert, saját családjának nagy részét is kiirtotta, beleértve hasmóneus, zsidó királyi származású anyósát, nejét és két fiát. Róla mondta állítólag Augustus, hogy inkább lenne disznaja, mint a fia, hiszen azért kósert, azt tartott.
És ha egyszer annyira alkalmatlan, vagyis víztelen ez a dombocska, akkor mégis miért pont ide? A történelem megmondja: éppen itt fordult meg sorsa, amikor i. e. 39-ben ezen a szent helyen legyőzte a pártusokat és a velük szövetkező hasmóneus Antigonust, megszilárdítva igényét az uralkodói szerepre. És ha egyszer valami az ember szívéhez nőtt, akkor nincs megállás. Húsz méter magas fal erősítette meg belülről hatvan méteres átmérőjű körben az odahordott földet. Persze ide is temettette el magát, i. e. 4-ben pompás menet vitte földi maradványait szörnyű halálának, utolsó szenvedéseinek helyszínéről, jerikói palotájából. Amikor odaértek, a kortársak szerint kétszáz márványlépcső vezetett a királyi síremlékhez.
Aztán az egészet gondosan befedték földdel, hogy ne tudjanak róla a sírrablók, s vele a domb oldalán, a mauzóleum mellett felhúzott, alig 650 férőhelyes aprócska háziszínházát is. Herodion a király halála után nem működött tovább, döntése alapján egyszer használatos, egyszemélyi palota készült itt örök dicsőségére – melyet jó pár száz évre Csipkerózsika-álomba taszított a történelmi emlékezet, illetve feledés. Lenn a városka viszont egészen a bizánci korig létezett, de persze jelentősége megszűnt királyi vár híján.
Illetve mégsem. Történt ugyanis, hogy – már a Róma elleni első nagy felkelés idején – kiváló szolgálatot tett a palota, oda barikádozták el magukat a rómaiak elől a lázadók i. sz. 71-ben, miután Jeruzsálem előző évben már elesett. Persze itt sem tudták sokáig tartani magukat a légionáriusok hatalmas túlerejével szemben.
A zsidó harcosok aztán ismét ide fészkelték be magukat i. sz. 132-135-ben, a Bar Kohba felkelés idején is, s persze akkor is esélytelenek voltak a rómaiak ellen. A Jeruzsálemet visszafoglalni vágyó zsidó lázadók jelenlétét jelzi az egykori palotában a római stílusú szalon helyén elkészített zsinagóga, valamint a ciszternák átalakítása. Titokban, a harcra készülve, bujkáló- és menekülőhelyet építve dogozhattak, ezt jelzi, hogy a régi ciszternák egybenyitásakor kitermelt törmeléket nem hordták el, hanem az alsóbb szintek víztározóit töltötték meg velük. A dolog szépséghibája, hogy így kevesebb helyük maradt a létfontosságú ivóvíznek, s könnyebb volt őket kifüstölni, amit a rómaiak mindenféle hezitálás nélkül meg is tettek. De azért a korabeli források szerint addig rengeteg római katonát küldtek a másvilágra, már ha ez vigasztal valakit.
Ehud Necer, Izrael legendás régésze szinte egész életében Herodion feltárásán dolgozott, ő azonosította Heródes sírját, s itt lelte halálát, amikor megcsúszott és lezuhant a meredek hegyoldalon.
Noha bőven méltó lenne rá, ez a turistacsoda szinte kizárt, hogy felkerüljön a világörökségek közé, merthogy az 1967-ben Jordániától elfoglalt területeken található, Jeruzsálemtől alig 12 km-re. A palesztinok szerint Izraelnek semmi köze hozzá, se feltárnia nem szabadna, sem elvinni onnan múzeumokba a napvilágra került értékeket. És az ENSZ nem valószínű, hogy egy ilyen vitába belemenne: kinek is a kulturális öröksége a zsidó történelem egyik legfontosabb emléke, ha arrafelé, Ciszjordániában található. Forró krumpli ez a javából, amit jó messze hajít, aki csak tud.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
