Magyarország fontos szereplője lehet a kóser élelmiszerek jelentős értékű világpiacának – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kétnapos izraeli tárgyalásait követően az MTI-nek.
Ismertetése szerint Izraelben számos olyan helyi befektetővel és kereskedő vállalattal tárgyalt, amelyek segíthetik Magyarország térnyerését a kóser élelmiszerpiacon.
Hamarosan olyan kóserélelmiszer-elosztó logisztikai infrastruktúrát hoznak létre, amely Magyarországot az egyik legfontosabb szereplővé fogja tenni ezen a piacon, és ennek érdekében egy feldolgozó üzem előkészítése is folyamatban van állami forrásból.
Magyarország bizonyos termékeknél világelsőnek tekinthető vagy világszinten jegyzett piaci szereplő, és ennek támogatására állami forrásból húsz hektár fóliasátor épült meg Kelet-Magyarországon, és hamarosan további tizenhat hektár fog megépülni az intenzív zöldségtermesztés fejlesztésére.
„Ezen állami beruházások nyomán eljött az ideje, hogy felvegyük a kapcsolatot a magánbefektetőkkel, és ilyen potenciális befektetőkkel tárgyalt a magyar delegáció” – emelte ki a magyar politikus.
„Az izraeli befektetők komoly magyarországi kóser élelmiszeripari beruházásokat terveznek, és a magyar állam őket is támogatja, mint minden érdeklődő beruházót” – tette hozzá. Ismertetése szerint a globális kóserélelmiszer-kereskedelem 26 milliárd dolláros (mintegy hétezer milliárd forintos) piacot jelent, és számításuk szerint ez a forgalom 2025-re több mint duplájára nő. Ennek a mennyiségnek csak 14 százalékát fogyasztják a vallásos zsidók, rajtuk kívül más vallásúak is vásárolják, mert minőségi garanciát látnak a kóserségben – közölte.
Ez Magyarországnak az államtitkár szerint hatalmas lehetőséget jelent, mert egy különösen magas árszínvonalú piacról van szó, és a termékek Magyarországon meghatározó mezőgazdasági ágazatokat érintenek, az intenzív zöldségtermesztést, a tejipart, az édesipart.
Az államtitkár hétfő délután az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával, Yuval Rotemmel tárgyalt, akivel áttekintette a kétoldalú ügyeket, és Rotem izraeli szemszögből mélyreható áttekintést adott az összetett szíriai helyzetről, valamint a magyar-izraeli együttműködés további lehetséges irányairól.
Magyar Levente kiemelte a beszélgetés rendkívül barátságos és közvetlen hangvételét, ami megfogalmazása szerint nagyrészt a miniszterelnökök személyes barátságából fakad, és Magyarország következetes kiállásából Izrael mellett a nemzetközi fórumokon.