Barkat utódot ajánl – választási videó vadnyugati stílusban

Idén márciusban Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere bejelentette, hogy nem indul a posztért az őszi önkormányzati választásokon, inkább a nagypolitikában folytatná, a Likud színeiben. A polgármesteri posztra mostanáig hét jelölt adta be jelentkezését, az eddigi helyettes polgármester Moshe Lion és Ze’ev Elkin, Jeruzsálem-ügyi miniszter valamint két ultra-orthodox politikus Jossi Deitsch és Jitzak Pindrus. Nachman Sai a Cionista Szövetség tagja, Rachel Azaria a Kulanu pártból szívesen elcserélnék kneszet tagságukat a polgármesteri posztra. A fiatalok között egyre nagyobb népszerűségnek örvend Ofer Berkowitz, aki a Hitorerut (Ébredés) frakció tagja, és sokan benne látják a főváros új emblematikus vezetőjét, ha nem is ebben a ciklusban, de a közeljövőben mindenképpen. Josi Havilo és Avi Salman szintén számítanak Jeruzsálem világi lakóinak szavazatára.

A szavazásra október végén kerül sor, de már most megindultak a kampányok a voksokért. A regnáló polgármester szerint Ze’ev Elkin a megfelelő utód, akivel eddig is sok mindent tettek a főváros fejlesztéséért. A közösen bejárt útról és az eredményekről egy vadnyugati stílusú rövid videóban számoltak be. Üdítő forma a sok egyenkampány között.

 

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét