Mai turista hetiszakaszunk Izrael egyik leglátogatottabb helyére, Cesareába vezet. Joggal gondolhatná a kedves olvasó, hogy a fülén jön ki, tömény unalom, ott már voltam, de mégsem! Folyamatosan zajlik a feltárás, évtizedek óta gazdagodik, alakul a nemzeti park, s ma már alig lehet ráismerni a 10-20 évvel ezelőtti csodákra.
Cezárea csak egy lepukkant föníciai halászfalu volt Stratonos pyrgos, vagyis Straton tornya néven, de jó volt a kilátás, és persze stratégiai helyen volt, úgyhogy megint szembejön Heródes, akivel sokfelé találkoztunk már. Legutóbb síremlékénél Herodionban, előtte Hebronban vagy Jeruzsálemben, hiszen ő volt itt a legnagyobb építtető.
S hogy miből hozta létre hatalmas városait, várait, hogy még ma is állandóan emlegetjük nevét? Igen kedves olvasók, eltalálták, belőlünk, vagyis elődeink, a korabeli adófizetők sékeleiből. Az adó pedig furcsa módon ma is ugyanúgy fáj nekünk, és noha összegszerűen nekem például kevesebb, mint mondjuk Shari Arisonnak, a Bank Hapoalim örökösnőjének, mégis nekem fáj jobban. Ki érti ezt?
De vissza Heródeshez. Mivel csontig benyalt Rómának, akarom mondani kiváló kapcsolatokat ápolt korának megahatalmával, s biztosította a Földközi-tenger itteni végein a nyugalmat és a biztonságot, cserébe kevesebbet kellett beadnia az ő államkasszáikba, s több maradt neve helyi megörökítéséhez.
Mindenkinek megérte: pacifikálta a zsidókat, béke honolt, nem kellett drága légiókat állomásoztatni ideiglenesen, évszázadokig Palesztinában, és biztonságosan jött a gabona, meg az afrikai vadak az akkori legfontosabb lelőhelyükről, Egyiptomból. A Nílus termékeny völgyéből, s onnan az alexandriai kikötőből egyenesen Rómába, a panem et circenseshez. Kenyeret és cirkuszt a népnek, s nyugalom lesz, mindenki az amfiteátrumban vagy a tévék előtt ül. Ehhez kellett az új, i. e. 20 és i. e. 10 között felhúzott kikötőváros, amit az újsütetű római egyeduralkodóhoz, Augustushoz dörgölődzve Cesareának nevezett el. Mert ő volt a ceasar, alias császár. Nyilván személyesen is ismerte Augustus hiúságát, ami persze a társadalom számos régiójában elterjedt emberi gyöngeség.
Sőt még egy hatalmas szentélyt is emelt Augustusnak, melynek megtalálták köveit, és eredeti helyét, s vannak tervek helyreállítására a jövőben. Ez ellen a római szentély ellen pedig már nagyon tiltakoztak eleink, mondván, hát ennek semmi se szent? Milyen zsidó az, aki élő embernek templomot emel? És akkor még nem beszéltünk Heródes pogány feleségeiről és egyéb bűneiről, de ez a bomba csak évtizedekkel halála után, az i. sz. 70-ben, a Jeruzsálem lerombolásával végződő nagy felkelésnél robban majd.
Heródes életében futott a szekér, megadta a császárnak ami a császáré, cserébe helyi mini császár lehetett szülőföldjén, s korának legnagyobb szupermodern kikötőjét építette föl Cesareában, bele a tengerbe mesterségesen.
Beton még nem volt, s mégis hogyan? A régészek szerint a mesterséges hullámtörőkhöz anno hatalmas faszerkezeteket ácsoltak, beleeresztették a vízbe, és a korszak betonpótlóját, vulkáni hamut, külföldiül pozzolant öntöttek bele a favázba, ami vízzel érintkezve éppen olyan lett, mint ma a beton. Sajnos folyamatosan fenn kellett tartani, gondoskodni kellett a letört részekről, s ráadásul valahogy a hullámok nagyobb viharoknál mindig egymáshoz sodorták a hajókat – mindenre még Heródes sem gondolhatott – és idővel tönkrement a világszép móló.
Heródes tudott élni, tehát itt is építtetett magának egy hatalmas luxuspalotát, melynek ma is csodálhatjuk mozaikpadlóját, de ma már egészen a tengerben van. És persze ha Róma a minta, akkor legyen mini-Róma: volt itt minden, színház, lóversenynek hippodrom, amiből később amfiteátrum lett a római gyilkolós-mókának áldozva, fürdők, és latrinák.
Tucatnyil ülőkével nyilvános vécék, ahol szépen sorba ültek egymás mellet a népek, mert akkoriban nem ám könyvvel mentek vécére, hanem közösségi szórakozás volt, ahol megbeszélték a világ dolgait. A hatalmas területű nemzeti park, ahol akár egy egész napon át mászkálhatunk, ne tévesszen meg minket: egykor ennél is jóval nagyobb volt a város, és még mellette is éltek külső palotákban a néppel nem vegyülő gazdagok. Egyikük otthonát a mai modern Cesarea- Rózsadombon meg is találták, nem messze Benjámin Netanjahu hétvégi villájától. Csodálatos mozaik állatkert, főként madarak díszítették a padlót, ha erre járunk, érdemes ide is elugrani, díjmentesen meg lehet tekinteni egy parkban.
Cesarea lakói közt kisebbségben voltak a saját zsinagógát fenntartó zsidók, a város főként a rómaiaké, a római közigazgatásé és kereskedelemé volt. Jeruzsálem lerombolása után egészen a középkori muzulmán hódításig ez a város lett a provincia fővárosa, sorra ássák elő a római-bizánci kor széles és gazdag utcáit, egy elfeledett kor nyomait.
Később a muszlim időkben por lepte be a vidéket, s legközelebb a keresztesek idején éledt fel pár évtizedre Csipkerózsika álmából. Aztán 1884-ben a balkáni uralmát elvesztő török szultán néhány muzulmán bosnyák családot telepített a romokra, akik 1948-ig, Jichák Rabin egységének helyi győzelméig éltek errefelé, majd elmenekültek-elüldözték őket.
A bosnyákok szomszédságában már 1936-tól létrehozták Sdot Jam kibucot, ahol Szenes Hanna is élt, és ma múzeumocska őrzi emlékét. Így aztán minden együtt van, összeáll a kép: ókor, középkor és a kibuc szocialista álma, s mellette a mai úrhatnámság világa, Izrael egyik leggazdagabb településével, Cesareával. Tanulságos napra számíthatunk világunk megismerésében, bakancsra fel, ha még nem mondtam volna.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
