Mondják, egy kép többet ér tízezer szónál. Erre a képre biztos igaz.
Magáért beszél Netanjahu feszengő, kényelmetlen testtartása, kinézése a közös képből, melyen legfőbb szövetségeseivel látható. Ő maga is nehezen viseli a szövetséget ezekkel az alakokkal.
A telefont tartó Oren Hazannal, a Likud bohócával, aki a vádak szerint kaszinó-vezetőként lányokat futtatott, és kocsmavezetőként – egykori beosztottjai szerint – lányokat zaklatott. Aki képtelen követni a kulturált diplomáciai viselkedés legminimálisabb szabályait is, akinek maga Netanjahu húzta le a kezét, amikor Trump elé is odaállt szelfizni a reptéren.
Bibi másik oldalán a korrupciós vádak miatt frakcióelnöki szerepéről lemondani kényszerült David Bitan, aki a rendőrségi nyomozás szerint milliós megvesztegetési pénzeket nyúlt le Rison Lecion városházán a polgármester helyetteseként építési engedélyekért.
És sorolhatjuk tovább: nyaka mögött liheg Ayoob Kara médiaminiszter, Izrael történetének legszolgalelkűbb tárcavezetője, aki önálló gondolatok híján csakis az őt pozícióba helyező gazda szavát lesi. Aki aztán bizonyosan úgy ugrál, ahogy felettese fütyül, ezért is kerülhetett névleg a kormányfő számára legfontosabb tárca élére, amikor a legfőbb ügyész előzőleg végrehajtott jogtalan lépései miatt megtiltotta Netanjahunak, hogy magánál tarthassa ezt a hivatalt is.
És a balszélen ki más, mint Miki Zohár? A csavaros eszű (BA MA) kirjat gati ingatlanos, aki csak egy dologban következetes: mindig meghívható a stúdiókba, akkor is, amikor a teljesen vállalhatatlan lépéseket kell előadni. Ahol lelkesen, szemrebbenés nélkül magyarázza főnöke cikkcakkjainak megfelelően a nagy mágus szavait, tegnap a tegnapit, ma a mait, s még észre sem veszi, hogy tegnap az ellenkezőjét állította a mainak.
Ott mosolyog még Jaron Mazúz, a szürke eminenciás, aki olyan szürke és jelentéktelen, hogy még rosszat is nehezen lehet róla mondani, viszont mindig időben beér és úgy szavaz, ahogy előírják neki a kneszetben.
A szebb napokat látott, s társainál jóval értelmesebb Avi Dichter nyakkendőjével szintén kilóg, Netanjahuhoz hasonlóan ő sem mosolyog, arcán inkább a kényszeredett kötelességtudat látható. „Ha már valahogy idekerültem, már nem húzhatok el feltűnés nélkül, ennél rosszabb helyzeteket is túléltem már” – olvasom erről a pónemről.
Csak egyet nem értek: hol van Miri Regev? Hatalmas nyelvcsapásokkal ő is Netanjahunak köszönhet mindent, s nála nélkül senki sem lehetne állandóan botrányt botrányra halmozó otromba viselkedésével. S ráadásul minden izraeli értelmiségi megcsúfolásaként és szemen köpéseként Netanjahu pont a kulturális tárca élére tette. Tehát neki is helye lenne ezen a képen, de úgy látszik, éppen valami más fontos dolga akadt a kép készítésekor.
Kár. Pedig lennének a Likudban intelligens, értelmes, az országot jó irányba vezető politikusok is. De gerinceik megtörve, s már rég nincsenek közel a tűzhöz sem ezen a képen, sem a politikában. Mára maradtak ezek a perc emberkék. Nagy kár mindannyiunk számára.
Újságíró
