A Láthatatlanul című kisfilm egy kiállításon kezdődik. Azon a kiállításon, ahol teljes a sötétség, hogy a látogatók megtapasztalják, milyen fény nélkül létezni. Itt találkozik egymással Anna, aki a pasijával érkezik a kiállításra, és Balázs, a vak tárlatvezető. Barkó Tamás filmbeli szerepében a saját tárlatvezetői munkáját játszotta el. 2018 júniusában a Láthatatlanul megnyerte a nemzetközi diákfilm-fesztivál fődíját Tel-Avivban. A rangos versenyen 28 ország 47 alkotása szerepelt.
Tanultál színészmesterséget?
2015-ben Bóta Ildivel szereplőként vettem részt az Artman mozgásterápiás egyesület estjén, az RS9 OFF fesztiválon. Akkor Lábán Kati szereplőket keresett a Bolondok hajója előadáshoz, amiben az RS9 színházban az elmúlt húsz évben megfordult fellépők játszottak, és 2016-ban vittük színpadra az előadást. 2017-ben Virginia Woolfnak az utolsó, Közben című regényéből készült darabban játszottam ugyanitt. Közben 2016-ban kaptam egy Aranyharang díjat, amit látássérült művészek kaphatnak. Bozsik Yvette akkoriban hívott a Nemzeti Színháznak az Új komédiás előadásába játszani, ez Assisi Szent Ferenc életéről szól. Több szerepem volt benne, vak koldusként kezdtem, aztán Krisztus-ideál lett belőlem, a végén pedig püspök. Persze vívódtam, mert mégiscsak amatőr vagyok, főleg a Nemzetihez, még színitanodás végzettségem sincs, viszont mozgásos és szöveges részeket is kaptam. De nagyon izgalmas volt egy nagy színházban, komoly technikai apparátussal dolgozni.
Hogyan kerültetek össze Szentpéteri Áronnal, a Láthatatlanul rendezőjével?
2016 tavaszán találkoztunk először. Szereplőt keresett a készülő filmjéhez, a Láthatatlan kiállításon keresztül talált meg, ahol dolgozom. Szeptemberben forgattunk, de előtte nagyon sokat próbáltunk nálam otthon. Olyan dolgokat kellett megtanulnom, hogyan ne legyen hat vagy másfél perces egy háromperces jelenet. Hogy az legyen a ritmusa, amit ő eltervezett. Áron sokszor jött be a kiállításra, elhozta Józsa Bettinát, a filmbeli partneremet is, én vezettem őket. Aztán a forgatás bő egy hét alatt lement, később még voltak utómunkálatok. Áron nagyon precíz volt, nagyon összeszedett srác. Január elejére lett kész a film. A Friss hús fesztiválon mutatkozott meg először. 2017 májusában meg Cannes-ban voltunk.
Mennyire valóságosak a film jelenetei?
Ez nem az én történetem, nem Áron története, de azért vannak olyan elemek a filmben, amiket én éltem át, vagy Áron átélt. Nagyon sokat beszélgettünk, hogyan tud félrecsúszni két ember egymáshoz kapcsolódása. Ez független a vakságtól, az enyémtől vagy bárkiétől. Egy kapcsolat egészen apró dolgoktól el tud mozdulni egészen más irányba. Nehéz volt elvonatkoztatnom, mert ugye a Láthatatlan kiállításon dolgozom, ahol a film egy része is játszódik. De nem a kiállítást akartuk lemásolni, pedig nyilván arra épült a filmbéli kiállítás. Nehéz volt magamat más típusú tárlatvezetővé átalakítani, de valójában én a filmmel feldolgoztam, hogy mit is csinálok. Jó, hogy Áron engem választott, mert ettől hiteles a film, ezt élem meg a hétköznapokban is.
Mit jelent neked az izraeli fődíj?
Kontinensen kívül most nyert először a film, és ez nagy dolog. Nem is tudom,hogy össze lehet-e hasonlítani Cannes-nal, mert ez egy fődíj, az első fődíj. Gratulálok az Áronnak.
Izraelhez van kapcsolódásod?
Érdekes lenne megtapasztalnom Izraelt. Ismerőseim, akik jártak már ott, azt mondták, hogy el kell oda mennem, mert erősek az illatok, intenzív az illatvilág. Nem is olyan régen egy vak lánnyal azt terveztük, hogy elutaznánk egyszer valahova, csak mi ketten, két vak ember. Aztán sétáltam a Várban, és a Tóth Árpád sétányon összefutottam egy zsidó barátnőmmel, aki azt mondta, hogy Izrael az az ország, ahova utaznunk kéne, mert ott egy: szeletelni lehet az illatokat, kettő: ott a vak ember ugyanolyan, mint a látó, és mindenki nagyon segítőkész. Van egy kontakt-tánc improvizációs fesztivál minden decemberben Izraelben, amivel régóta szemezek. Ja, és Tal Avni, aki egyébként festő is, ő volt a tanárom a kolozsvári kontakt-tánc fesztiválon.
Láthatatlanul (Invisibly) – OFFICIAL TRAILER from SZFE Budapest on Vimeo.
Tárlatot vezetsz, táncolsz, színészkedsz… Nem sok ez?
A Láthatatlan kiállításon már csak beugró tárlatvezető vagyok, amióta sok mindent csinálok egyszerre. Van egy négyórás angol-magyar fordítói állásom is. Hallássérülteknek fordítok a Munkakör alapítványnál, Hűvösvölgyben, nagyon szép helyen. Ők vakokat is foglalkoztatnak. Két munkahely, kétlakiság. Alkalmi munkákkal is megtalálnak. Van, hogy megkérnek, menjek origamizni az állatkertbe. A darabok is jönnek-mennek. Ha elkészül a Nemzeti Táncszínház, talán lesz megint Lélektánc előadás. Szeptemberben lesz megint a Közben. Sose tudom, hogy mi van éppen, de mindig jön valami. Élvezem ezt a mozgalmas életet. Tavaly nyáron még azért mentem le a ház elé kávézni, hogy történjen velem valami, most meg már kicsit túl sok az impulzus, tényleg.
Hogyan hatott rád a siker?
Ez érdekes. Cannes előtt, közben és után többen mondták, hogy figyeljek azokra, akik kapcsolódni akarnak hozzám. Arra, hogy ki miért akar kapcsolódni. A siker miatt vagy magam miatt. Mert óvatosnak kell lenni, és vigyázni kell a lelkemre.
Megfogadod a tanácsokat?
Kilenc hónapja vagyok kapcsolatban Julival, és sok a közös pontunk. Ő lát. Picit még óvatosak vagyunk. Lehet, hogy jó lenne összeköltözni, de össze kell érnünk. Ő olyan, akivel össze lehet érni, úgy gondolom.
Megjelent az Új Kelet újság 2018. júniusi számában.
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője
