Azonnal hazaküldték az iskolai kirándulásról azt a két izraeli diákot, akik meztelenül táncoltak egy lengyelországi koncentrációs táborban – írja a Haárec.
A két diák megbotránkoztató viselkedését az egykori majdaneki koncentrációs táborban biztonsági kamerák rögzítették. A The Times Of Israel szerint egyikük a fenekét is mutogatta.
A két 12. osztályos tini a Beit Seán iskolával érkezett a majdaneki tábor területére, ahol 1941 októberétől 1944-ig több, mint 78 ezer foglyot, köztük 60 ezer zsidót öltek meg a nácik.
Az egyik fiúval pénzbüntetést fizettettek, a másikat figyelmeztetésben részesítették.
Az izraeli Oktatási Minisztérium közölte: elítélik a tinédzserek viselkedését, és nagyon komolyan veszik az ügyet, mivel a továbbiakban rossz fényt vethet az izraeli iskolák lengyelországi kirándulásaira. „A szóban forgó esetet súlyos kihágásnak minősítjük. A diákok visszatértek Izraelbe, az iskola pedig kivizsgálja az esetet, majd fegyelmi eljárást indít ellenük.”
Lengyelországban pénzbírságra, vagy akár börtönre is ítélhető, aki megszentségtelenít egy történelmi emlékhelyet.