Oroszország és Izrael kapcsolatai folyamatosak maradtak az Il-20-as orosz felderítő gépnek a Földközi-tenger fölött bekövetkezett pusztulása után – jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak pénteken Moszkvában.
„Mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy tökéletesen egyértelműen tisztázzuk, hogy az általunk tett szemrehányások jogosak” – hangsúlyozta a diplomata.
A hmejmími orosz katonai repülőtérre visszatérő felderítő gépet szeptember 17-én lőtte le a szíriai légvédelem, amely szándékai szerint négy, Latakia tartománybeli objektumokat bombázó izraeli F-16-os harci gépre nyitott tüzet. Az orosz védelmi minisztérium szerint az Il-20-as pusztulásáért a felelősség az izraeli légerőt terheli, amely hibás helymeghatározással és mindössze egy perccel a támadása előtt figyelmeztette a szíriai orosz parancsnokságot, ami megakadályozta, hogy az orosz gépet biztonságos területre navigálják.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kedden bejelentette: megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy a két ország katonai vezetői hamarosan tárgyalni fognak a szíriai műveletek koordinálásáról.
Bogdanov pénteken kifejezte meggyőződését azzal kapcsolatban, hogy Törökország elkötelezett az Idlíb tartományban létrehozandó demilitarizált övezetről megkötött orosz-török megállapodás mellett. Mint mondta, a zóna kialakítása folyamatban van.
Putyin és Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 17-én Szocsiban állapodott meg arról, hogy október 15-től demilitarizált övezetet alakítanak ki a szíriai kormányerők és a fegyveres ellenzék állásai közötti demarkációs vonal mentén. A török javaslat szerint október 10-ig a zónából kivonják a kormányellenes erők nehézfegyverzeteit. Az övezetet török katonák és orosz katonai rendőrök fogják felügyelni.
Idlíb Szíria egyetlen tartománya, amely még mindig a kormányellenes erők ellenőrzése alatt áll.