Színháztörténetet írni olyan, mint felidézni egy vacsora emlékét. Egy nemzedéknyi időn túl pedig egy olyan vacsoráét, amiből egy falatot se ehettünk. A filmtörténet írása kicsit könnyebb, a celluloidszalag mindent megőriz és visszaad, ha fény járja át. De így sem könnyű. Kell hozzá egy vezérfonal, egy személyiség.
Pásztor Béla, aki e könyvben szerényen az alcímbe húzódott, az volt: személyiség. Színész, filmrendező, színházszervező és publicista. Nem teszek ide zárójelet. A fia, Rafi Pasztor sem tett, mikor a könyvbemutatón azokról az évekről beszélt, amikor apja az Új Keletnek írt. Azok az évek! Izrael gyermekkora, az ötvenes évek!
A könyvet gyorsan átlapozva, és ismerve több kelet-európai értelmiségi sorsát, úgy tűnik, a művészeknek a talpon maradáshoz polihisztoroknak kellett lenniük. Pásztor Béla eleve az volt, de az újrakezdés így sem volt sétagalopp az új hazában. „Korcsolyát árulok az Egyenlítőn!” – írta, és szavait a szerző fejezetcímnek emelte ki, hogy még a gyors átlapozáskor is feltűnjön.
…és kora. Az alcím második fele lehetett Szalai Anna igazi támasza. A 20. század első fele: békeévek, forradalmak, sorszámozott világháborúk, milliók halála és egy születő ország reménye. Mindez Pásztor Béla számára a gyermek- majd tanulóévek, az első sikerek az első hazában, nemzetközi filmkarrier Berlinben, a kultúrából kiszorított zsidó művészek sorsa Horthy Magyarországán, a szerencsével túlélt holokauszt, az alija és az újra felépített szakmai karrier az új hazában.
Hatalmas nyomozómunka lehetett ezt a tengert átszűrni, adatokat keresve egy magyar zsidó művészről. A könyvbemutatón már vígan anekdotázott a kutatómunka epizódjairól Szalai Anna és két segítője: Shiri Artzi filmtörténész és Leah Gilula színháztörténész, a jeruzsálemi Iszrael Gur Archívum és Színházi Múzeum igazgatója, de azért sejthető, mennyi erőfeszítés bújik meg ezek mögött a mosolyok mögött.
Jó ezt a könyvet kézbe venni! Egyrészt mert gyönyörű a grafikai terv, a tipográfia. Szinte minden oldalra jut egy kép, egy szépen tálalt dokumentum. Még egy eltépett színházjegy is látvánnyá nemesül, és mindez a régi színes albumok kellemes tapintású papírjára nyomtatva. Háromnyelvű – héber, angol, magyar – a könyv, így a főszereplő eljuthat mindenkihez két hazájában, meg a nagyvilágban is. Jó érezni – ezzel a könyvvel a kézben –, hogy nem reménytelen a küzdelem a mindent felzabáló idővel szemben. Hogy ki lehet tépni a szájából egy életnyi adathalmazt, és a történelem formátlan masszájából személyes történetet gyúrni.
Megjelent az Új Kelet újság 2018. októberi számában.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
