Az izraeli elemzők Izrael váratlan arculcsapásának látják az amerikai csapatok szerdán bejelentett kivonását Szíriából, mivel ezzel szerintük Washington magára hagyta Jeruzsálemet Irán közel-keleti terjeszkedése ellen folytatott harcában.
Hami Selo a Haarec című újságban egyenesen „Izrael arculköpésének” nevezi Donald Trump amerikai elnök lépését, mert az teljes hegemóniát biztosít Oroszországnak Szíriában, és azt üzeni a közel-keleti országoknak, hogy oldják meg maguk a bajaikat.
A szerző szerint az amerikai elnök cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tőrt döfött Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékének hátába, megerősítette Iránt, elsöprő győzelmet adott az oroszoknak, és mentőövet dobott az Iszlám Államnak, valamint bátorítja a radikális iszlámot.
Azonban Izrael mégsem bírálhatja az északi határánál súlyos és azonnali fenyegetést okozó döntést, mert előzőleg üdvözölte az amerikai nagykövetség szimbolikus Jeruzsálembe költöztetését, és a palesztinokkal szemben a telepesek ügyének amerikai elfogadását.
„Izrael tudni fogja, hogyan védje meg magát” – nyilatkozott Benjamin Netanjahu miniszterelnök Donald Trump bejelentése után, de Selo szerint ezt ezentúl egy gyöngébb pozícióból teszi, anélkül, hogy „erősebb bátyja” mögötte állna, egy olyan helyzetben, amikor az orosz gép lelövése után nyáron már alaposan megcsappant manőverező képessége.
Amosz Harel, szintén a Haarecben, kiemelkedően fontos stratégiai lépésnek nevezi az Egyesült Államok kivonulását Szíriából, amely kihat a Közel-Kelet szinte minden országára. Netanjahu csak a hét elején értesült a döntésről, amikor az amerikai elnökkel beszélt.
A kivonulás váratlanul érte Jeruzsálemet, különösen, mivel Trump alig két hónappal ezelőtt engedélyezte a Szíriában állomásozó amerikai katonák számának kétezerről négyezerre növelését.
Harel szerint azért is váratlan a döntés, mert az utóbbi két évben úgy tűnt, mintha Netanjahu különlegesen nagy hatással lenne az amerikai elnökre, aki szinte a kormányzó Likud párt kívánságlistájának a pontjait teljesítette a nagykövetség átköltöztetésével, a Szaúd-Arábiával szembeni megengedő magatartással vagy az iráni nukleáris megállapodás felmondásával.
Ráadásul a Pentagon korábban megígérte, hogy az amerikai katonák csak egy olyan megállapodás nyomán hagyják el Szíriát, amelyben rögzítik, hogy az iráni erők is távoznak az ország területéről – írta az izraeli elemző.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója