„Izrael udvarol az Európai Unió lázadóinak” címmel harangozta be a visegrádi négyek (V4) kormányfőinek Jeruzsálembe tervezett látogatását a Le Monde című francia napilap, és az amerikai The New York Times is arról írt hétfőn – mielőtt még lemondták a V4-ek és Izrael csúcstalálkozóját –, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a közép-európai országok kegyeit keresi.

Le Monde

A francia balközép napilap szerint a keddre tervezett – és azóta lefújt – találkozó diplomáciai győzelem Netanjahu számára, akinek a négy közép-európai uniós tagállammal úgy sikerült szoros viszonyt kialakítania, hogy háttérbe tudta tolni a vitás kérdéseket: az emlékezéspolitika érzékeny kérdéseit és az idegengyűlölet erősödését.

Ez utóbbinak egyik jelképe a lap szerint az, hogy Budapesten február 9-én „büntetlenül masírozhatott háromezer neonáci” az izraeli hatóságok hallgatása mellett, amelyek máskor nagyon is reaktívak.

A Le Monde úgy látja, hogy a lengyel és a magyar kormány olyan identitáspolitikát képvisel, amely a második világháború történetét nacionalista módon írja át, és abban a magyarok illetve a lengyelek kizárólag hősként vagy áldozatként jelenhetnek meg.

Yehuda Bauer, a téma egyik legelismertebb izraeli szakértője szerint mindez nem holokauszttagadás, miután „Magyarország és Lengyelország is elismeri az eseményt, szeretik a zsidókat, múzeumokat és szobrokat állítanak nekik, szépen beszélnek róluk. Ugyanakkor torzítják a történelmet, a megtörtént dolgokat.”

A Le Monde úgy látja, hogy Netanjahu, a német és francia paternalizmushoz szokott kisebb európai nemzeteket is egyenlőként kezelve, a V4-eket trójai falóként használja az Európai Unió működésének akadályozására, amelynek konszenzusra van szüksége minden döntéshez.

orban viktor benjamin netanjahu
Fotó: Szecsõdi Balázs MTI

Az izraeli miniszterelnök szemében ugyanis az Európai Unió ellenséges vele szemben és ragaszkodik a palesztinokkal való konfliktus megoldásának „hagyományos paramétereihez”. Az Európai Unió elítéli a zsidó telepek bővítését és ellenzi Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként.

A lap idézett egy meg nem nevezett izraeli diplomatát, aki szerint a V4-ek azt gondolják, hogy Washingtonba Jeruzsálemen át vezet az út: Orbán Viktornak az a stratégiája, hogy ha jóban van a zsidó állammal, gyorsabban célt ér az amerikai adminisztrációnál – vélte a Le Monde, amely szerint a Soros György elleni kampány miatti antiszemitizmusra vonatkozó vádak ellensúlyozására is érdeke a magyar kormánynak jó viszonyt ápolnia Izraellel.

The New York Times

A The New York Times (NYT) című amerikai napilap arról írt hétfőn, hogy az izraeli miniszterelnök 2017 óta igyekszik elnyerni a visegrádi országok kegyeit, hogy hasznot húzzon a Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia kormánya, illetve az Európai Unió között fennálló nézetkülönbségekből.

A lap rámutatott: az EU régóta hangosan bírálja Izraelt amiatt, ahogy a palesztinokkal bánik, és sok izraeli szemében az unió igazságtalanul nagyobb nyomás alá helyezi a zsidó államot a békéért tett kompromisszumok érdekében, mint a palesztinokat.

Netanjahu erőfeszítései a V4-eknél eredményre is vezettek: amikor az Egyesült Államok tavaly májusban magára haragította a nemzetközi közösség nagy részét az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezésével, Magyarország és Csehország (Romániával kiegészülve) megakadályozta, hogy az Európai Unió közleményben ítélje el Washington döntését.

A NYT szerint a visegrádi négyek „nacionalista, bevándorlásellenes” kormányai összefogtak, hogy szembeszálljanak az unió többségében muszlim menekültek befogadására irányuló politikájával, és a migrációs válság enyhülése óta egyre fokozódó összetűzésben vannak a közösséggel, amely próbál fellépni az ezekben az országokban tapasztalható antidemokratikus fejleményekkel szemben.

orban viktor benjamin netanjahu_1
Fotó: Szecsõdi Balázs MTI

Emögött mindkét oldalon van némi kendőzetlen politikai haszonlesés – vélte Ian Bond, a Center for European Reform nevű brit kutatóintézet külpolitikai igazgatója.

Netanjahunak annál jobb, minél több olyan embert képes találni, akinek elege van az uniós politikai fősodor által diktált politikából, és akik hajlandók őt taktikai megfontolásokból támogatni, még ha csak azzal a céllal is, hogy bosszantsák a többi uniós tagállamot.

Orbán Viktor pedig, amikor azzal vádolják őt Európában, hogy antiszemita elemekkel flörtöl, akkor erre felteheti a kérdést: miről beszélnek, amikor itt van magának Benjámin Netanjahunak a jóváhagyása – fejtette ki a szakértő.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI