Az április 9-i választásokra maximum várt 36 pártlistát jóval felülírta a valóság, mert 43 (többnyire teljesen esélytelen) párt jelöltjeinek névsorát fogadta el a választási bizottság. Ezért alaposan meg kellett növelni a tervekben szereplő dolgokat: utólag megnagyították a dobozokat, amelyekbe az egyes pártok cédulái kerülnek, hogy mind a 43 párt helyet kapjon cédulájához – jelezte a ynet.
A nyomdai költségek is magasabbak lesznek, hiszen jóval több cédulát kell nyomtatni, összesen 400 milliót. Az előző választásokon csak 25 párt indult, az eddigi legtöbb párt 2009-ben küzdött a kneszetbe jutásért, akkor 33-an voltak.
Az eddigi tapasztalatok alapján az eredeti logisztikai tervben 306 millió cédulával számoltak, ehelyett kell most 400 milliót rendelni, ami 50 tonna papírral többet jelent.
Külföldön 96 nagykövetség munkatársai szavazhatnak, akik már korábban leadhatják voksaikat. Így aztán Új Zélandban, Wellingtonban már március 27-én megkezdődik a választás, hogy időbe ideérjen, és a közösbe kerüljön az ő szavazatuk is.