Megnyitotta a márciustól októberig tartó izraeli magyar kulturális évadot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este Tel-Avivban, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulóján.
A több helyszínen, számos városban megrendezendő kulturális programokban a magyar hagyományok és a kortárs művészetek egyaránt megjelennek, a mintegy ötven rendezvényen a jazztől a magyar gasztronómiáig, a néptánctól az operáig és az operettig a magyar kultúra színes palettáját mutatják be – mondta a miniszter a diplomáciai testület, valamint a helyi magyarok képviselői előtt az évad ünnepélyes megnyitóján.
Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy a két ország között szoros baráti, és stratégiai szövetségesi kapcsolat van, s Magyarország büszke a területén élő zsidóság, Közép-Európa legnagyobb zsidó közösségének hagyományaira. A magyar kultúrában megjelenő kötődés ennek a kapcsolatnak a szimbóluma lesz Izraelben – tette hozzá.
A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy nem csak a két ország ápol partneri viszonyt, hanem Budapest és Tel-Aviv is, gazdag személyes kapcsolatok élnek a két nép tagjai között.
A rendezvénysorozatnak Tel-Aviv mellett Jeruzsálem, Haifa, Cfát és Herzlia is otthont ad. Magyarország büszke gazdag kultúrájára, legkiválóbb képviselőit vonultatja fel Izraelben: a Nemzeti Színház, a nemzeti opera, és operettszínház, valamint a Győri balett mellett fiatal, tehetséges művészek is bemutatkoznak a fotóművészettől a táncművészetig és a filmig, miközben nem feledkeznek meg Magyarország egyik fontos védjegyéről, a magyar gasztronómiáról sem.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Budapesten biztonságban élnek a zsidó közösség tagjai, noha nem kell őket fegyveresekkel védeni, s Európa második legnagyobb zsinagógája is ebben a városban található.
A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a kultúra az emberek közötti kapcsolatok építésének a legjobb eszköze, ám hangsúlyozta a sport fontosságát is, megemlítve a nyáron Budapesten megrendezendő Makkabi játékokat.
A gazdasági kapcsolatok terén is jelentős előrelépés történt – mondta, emlékeztetve arra, hogy Jeruzsálemből érkezett, ahol délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel együtt megnyitotta a magyar külgazdasági képviseletet.
Az ünnepélyes megnyitón Ádám György zongoraművész Liszt Ferenc klasszikus darabjaival teremtett különleges hangulatot.


Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.