Egyhetes szünet után ismét gyújtóléggömbök okoztak tüzeket a Gázai övezet határvidékén, Izraelben – jelentette a közszolgálati rádió hétfőn.

Az Izraelben „léggömbös terrornak” nevezett gázai akciók nyomán hét helyen – településeken, mezőgazdasági művelés alatt álló földeken és természetvédelmi területeken – gyulladtak tüzek.

Az egyik hétfői gyújtogatásban egy emlékmű is megsérült, amelyet egy helikopter-szerencsétlenségben elhunyt katona emlékére emeltek. Egy másik léggömb egy víztározó környékén okozott anyagi károkat. 

Jeruzsálem a múlt héten ismét engedélyezte a léggömbökben lévő héliumgáz beszállítását a Gázai övezetbe, mert az orvosi eszközök működtetéséhez is szükséges. 

A Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet hétfőn emlékeztetett arra, hogy a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet a múlt héten a villamosenergia és az ivóvízellátás javítását, az árucikkek behozatalának növelését és a foglalkoztatás bővítését tervezte az Izraellel megkötött megállapodások nyomán. 

A Gázai övezetben tavaly tavasz óta indítanak tüzet okozó eszközökkel felszerelt léggömböket és papírsárkányokat Izrael felé.

Fotó: Ofir Liebstein, a Saar Hanegev regionális tanács vezetőjének a Facebook-oldala

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.