Szíria és Irán helyzetéről, valamint Teherán nukleáris terveiről tárgyal kedden Jeruzsálemben John Bolton amerikai, Nyikolaj Patrusev orosz és Meir Ben Sabat izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó.
A jeruzsálemi Orient szállodában rendezett háromoldalú megbeszéléseket Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő nyitotta meg az újságíróknak adott nyilatkozatával. A miniszterelnök örömét fejezte ki, hogy Izraelben jött létre a háromoldalú találkozó.
Izrael több száz alkalommal akadályozta meg, hogy Irán katonai erőket állomásoztasson Szíriában és fejlett fegyvereket szállítson a Hezbollah síita milíciáinak Libanonba – mondta Netanjahu az elsősorban Irán szíriai jelenlétével foglalkozó beszédében.
„A találkozó időzítése a lehető legjobb: egy különösen kritikus közel-keleti időpontban gyűltünk össze, amikor a radikális iráni rezsim és terrorista helyettesei erőszakos provokációkat hajtanak végre külföldön, amikor Irán gazdasága összeomlik és korrupció dúl az országban” – jelentette ki John Bolton.
Az amerikai tanácsadó az izraeli vezetéssel megegyezően az iráni agressziót nevezte a térség legsúlyosabb biztonsági veszélyének.
Közös sajtótájékoztatójukon Oroszország képviselője ezzel szemben azt mondta, hogy országa Iránnal együtt harcol a terror ellen.
Patrusev kijelentette, hogy az orosz hírszerzés adatai szerint Irán saját légterében lőtte le a múlt héten az amerikai drónt. Ez az állítás ellentétes az amerikai állásponttal, amely szerint a Hormuzi-szoros feletti nemzetközi légterében történt az incidens.
„A csúcstalálkozó létrejötte azt bizonyítja, hogy Izrael élvezi a nagyhatalmak bizalmát”- hangoztatta Meir Ben Salom. Hozzátette, hogy a régió biztonságának és stabilitásának közös célja nem érhető el Irán visszafogása nélkül.
A Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet szerint Izrael azt reméli, hogy a két nagyhatalom megállapodásra jut Irán szíriai katonai jelenlétének felszámolásáról, főként a zsidó állam határvidékén, cserébe Bassár el-Aszad szíriai elnök nemzetközi elismeréséért.
A lap szerint az oroszok valószínűleg nem egyeznek bele Irán helyzetének megnehezítésébe, és Patrusev már megérkezése előtt világossá tette, hogy Irán szíriai érdekeit képviseli majd Jeruzsálemben.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója