Izraeli harci repülőgépek rakétatámadást intéztek vasárnap néhány szíriai katonai célpont ellen Damaszkusz külterületén és Homsz városában. A légicsapásban 15 szíriai személy meghalt és további 21 ember megsebesült – jelentette a szíriai állami média.
A szíriai hadsereg nem sokkal éjfél után azt közölte, hogy a légvédelem szembeszállt a libanoni légtérből indított támadással.
Az izraeli védelmi erők szóvivője szokás szerint nem volt hajlandó kommentálni a katonai akcióról szóló híreket.
Az al-Ikbarija elnevezésű szíriai állami médium jelentése szerint azonban a fővárostól délre fekvő Szanaja településen 15 ember, köztük 9 harcos és 6 polgári személy, köztük három gyerek halálát okozta „a cionista agresszió”, és további 21 a sebesültek száma. A SANA állami hírügynökség arról is beszámolt, hogy a szíriai légvédelem lelőtt több támadó rakétát.
Izrael az elmúlt években hasonló támadások százait hajtotta végre Szíria területén lévő célpontok ellen, amelyek, Irán és az Iránnal szövetséges libanoni Hezbollah mozgalom kezén vannak. Az izraeli vezetés ezt a két erőt az ország határaira leselkedő legnagyobb veszélynek nevezi.
Irán és a Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai elnök erői oldalán harcol a szíriai polgárháborúban, s Izrael azt állítja, hogy ők ketten Szíriát egy Izraellel szembeni új fronttá próbálják változtatni.
A szíriai emberi jogi megfigyelőközpont ma (hétfő) azt jelentette, hogy megbízható források arról számolnak be, hogy a Hezbollah harcosai távoznak a szíriai területről, messze a média figyelmétől. A központ szerint a harcosok nagy csoportjai több területet hagytak el Damaszkuszban és Dél-Szíriában.