És akkor itt vagyunk a Nyári Jazzbumm kellős közepén!
Ajánló következik.
Most jöjjön az izraeli jazzszcéna másik kulcsfigurája:
Assif Tsahar
Magyar jazzfesztiválokon ismertem meg, konkrétan Győrben a szép-emlékű Rómer-házban. A new-yorki avantgárd ifjú titánja volt. Abból a körből jött, ahonnan a nagy ikonokat: Hamid Drake-et, William Parkert már jól ismertük. Aztán visszatérő vendég lett ő is.
Izraelben a Levontin7-ben már ismerősként üdvözöltük egymást.
Csak az volt furcsa, hogy miért az amerikai művész igazgatja el a széksorokat a koncert előtt… Egyik első izraeli ismeretségemet – egy magyar származású filmproducer asszonyt – barátian üdvözölte…
Néhány vígjátéki fordulat után kiderült minden: az amerikai jazzsztár Izraelben él, a magyar producer az édesanyja, és ő Assif Tsahar, a Levontin klub tulajdonosa, a tel-avivi jazz motorja.
De most sürgősen vissza a zenéhez!
A big band formáció a köztudatban összeforrt a swinggel, pedig már a freejazz hajnalán, és később, a 70-es években is léteztek nagyzenekarok, akik a kollektív improvizáció és a nagy kompozíció összeegyeztetésén kísérleteztek. Én a sokat emlegetett – és Izraelben is megfordult – William Parker magyarországi workshop koncertjein hallottam ilyet élőben. És Assif Tsahar new-yorki lemezein.
De most itt az alkalom élőben is meghallgatni ezt a formát. Assif most az izraeli jazz legnevesebb improvizátorait hívta össze a Levontin7-be, a július 14-ei koncertre.
Az Eltűnt Idő Zenekar, szimbolikus névadás. Arra utal, hogy hiába a komponált elemek; az a pillanat, amikor a zene megszületik, egyben az enyészete is.
- Szaxofonok – Assif Tsahar, Yonatan Kretzmer, Albert Beger, Gal Atzur, Eyal Netzer
- Trombita – Brahmi Michaeli
- Zongora – Milton Michaeli
- Bass – Shay Hazan, Nadav Meisel
- Dobok – Hagai Fershtman, Haim Pashkov
Csak pár nap telik el majd, és újabb világsztár érkezik a klub meghívására:
A Bill Frisell Trió
A new-yorki downtown körökből érkező gitáros jóval közelebb van a mainstream jazz-hez, mint a korábban sorolt muzsikusok, de ez nem jelenti azt, hogy nem izgalmas zene Frisell-é. A fősodorhoz csak azért sorolom, mert ő nem csak Európa, Amerika jazzklubjait, de a nagy fesztiváltermeket, sportcsarnokokat is képes megtölteni. Grammy-díj, filmzenék…
Azoknak ajánlom, akik tartanak az avantgárd zene szélsőségeitől, de szívesen hallgatnának elmélyült, modern jazz muzsikát egy virtuóz gitáros előadásában.
Lehet hogy egy életre szóló szerelem lesz a jazzel…
- Bill Frisell – gitár
- Thomas Morgan – bass
- Rudy Royston – dobok
Két koncertre jönnek Izraelbe:
- Július 16-án 21:00-kor Herzliában a Zappa Klubban lépnek majd fel, másnap
- 17-én pedig a Levontin7-ben 20:30-kor.
De mielőtt ráfordulnék a következő neves külföldi fellépőre, egy kihagyhatatlan hazai:
Abate Berihun & Addis Ken Project
Berihun szaxofonos az izraeli-etióp zene ikonja. Ha etióp zenésztársakkal játszik, akkor alázatosan belesimul a népzenei anyagba a szaxofon játéka, talán csak pillanatokra villan fel a 70-es évek addis-abebai jazzsoundja.
Ez az új projektje nagyon más.
Ő énekli a témákat – ősi etióp-zsidó kaddisokat, imákat, dalokat –, aztán a jazztrióval a háta mögött kibontja körbeimprovizálja azokat.
Egy éve hallottam az akkor vadonatúj műsort. A trió és a dalok viszonya még döcögött, de Berihun különleges nyers éneke soha nem hallott mélységekbe visz. Világszínvonal! Nem akarnék beleszólni a “zsidók-e az etiópok?” vitába, de javaslom a feleknek, hallgassák meg
Abate Berihunt a Levontinban, július 16-án 19:30-kor!
A kedvencemet hagytam a végére, mert így hozta a programok időrendje.
Peter Brötzmann Izraelben!
Itt dobtam el az okosfonom, mikor megláttam.
Teleírtam a cikket ezzel a két szóval: ikon és világsztár, pedig neki kellett volna rezerválni ezeket. A német szaxofonos 30 évesen már felforgatta Európa jazzéletét, de nem állt meg. A jazz punkja volt. Könyörtelen, végletes. Mintha az újraélesztőt a mellkasomon felejtenék, olyan erő, ezt írtam egy fiatalkori lemezéről. Ma 78 éves, és semmit nem kopott. Nem lett belőle állóhajó, mint jó néhány “nagyöreg” avantgárdból. Ma is hasítja a sötét végletek tengerét. Talán csak annyit változott, hogy kompatibilis lett olyan meditatívabb beállítottságú muzsikusokkal, mint Heather Leight, aki pedal-steel gitáron játszik.
Brötzmann első koncertje az ő kettőjük duója Július 23-án. Nagyon várom, mert szeretem ezeket az új dialógusait is, ahol a pusztító energiája experimentálisabb világokkal találkozik.
Brötzmann hosszú pályája során szinte mindenkivel játszott, természetesen Assif Tsaharral is. Most a második tel-avivi koncertjén Assif verbuvált köré olyan izraeli muzsikusokból álló “10tettet”, mint a chicagói volt, amellyel a talán legfontosabb lemezét készítette. A csapat összeállítása alig tér el Tsahar Eltűnt Idő Zenekarától, de ez ne szegje senki kedvét. Az improvizációs zene lényege éppen az, hogy nem lehet az eltűnt időt kétszer ugyanúgy megtalálni.
Július 23. Levontin7, 20:30.
Köszönet Assif Tsaharnak és minden szervezőnek, hogy néhány napra újra az improvizatív zene fővárosa lesz Tel-Aviv.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…