Kicsit szkeptikusan ültem be, mert gyermekkoromat és ifjúkoromat végignyaggatták otthon Budapesten, hogy ugyan miért nem szeretem az operát, amikor az csodálatos, a világ egyik legjobb dolga, lám nekem is mindenféle bérleteim vannak és ezzel múlatom időmet. És nekem dafke csak a rockzene kell.
Aztán mégis beestem erre a Sába királynőjére, mert eltelt pár évtized, ma már nemcsak a rock, hanem a jazz meg még a dixieland is, sőt a rádión is egyre gyakrabban a komolyzenére csavarok a galacról, és a gyerekeim kiröhögnek, amikor a nappaliban rock and rollra ugrálok.
Az első felvonás elég lassan indult, és még szoknom kellett, hogy ez most csak amolyan elénekeljük az operát, hátul ült a kórus, előtte meg jelmezben az énekesek többé-kevésbe mégis eljátszották és énekelték szerepüket, de lassan belerázódtam és ráhangolódtam. És a második felvonástól már nem csak rázódás, meg hangolódás volt, hanem teljes varázslat.
Magával ragadott, beszippantott, elröpített és felemelt a budapesti operaház társulata. Itt aztán sehol egy ügyesen alig láthatóvá sminkelt mikrofonocska, kieresztették hangjukat, és a magyar énekesek betöltötték, beharsogták, bezengték – úgy éreztem – nemcsak az opera nézőterét, hanem szinte egész Tel-Avivot.
Csodálatos egységbe került a zenekari játék és az éneklés, benne a színpadon elsírt, eljajongott, elzengett dráma, ami persze tizenkilencedik század végi romantikában tocsogó, és mai, helyi fejjel meglehetősen abszurd történetecske, melynek zsidó hősét Aszadnak hívták – na ne már, nem lehetne Aszaf? És Etiópiából Libanonon át jött Sába Izrael földjére – a librettó írója soha nem volt földrajzórán?
De egyszer csak mindez nem számított: nekem is majd megszakadt a szívem, szegény Sulamittal együtt majd elepedtem Aszadért, Sábát sem tudtam gyűlölni a szerelmi háromszögben, elvégre ő is odavan Aszadért, aki szintén én vagyok, fogom a fejem, teljesen megbolondultam, hogy hagyhattam el, vetettem oda ezt a szent asszony Sulamitot, miközben majd megvesztem persze az egzotikus Sábáért. Lélekben együtt énekeltem az összes énekessel, éreztem fájdalmukat; nincs mit tenni, elvarázsoltak.
Kedd este végre megértettem, hogy anyukám anno miért járt operába Budapesten. Még töredékességében, félszcenikus előadásában is lenyűgöző volt Goldmark Károly Sába királynője a pesti opera vendégjátékában a Tel-Aviv-i operában. Igazi köszönet érte, bárkit is illet, hogy ekkora élménnyel gazdagított. És nem csak engem: majd tíz perces megérdemelt bravózás, ováció, vastaps volt az előadás végén, ilyet Izraelben igazán ritkán látni.
Sába királynője Tel-Avivban a Magyar Állami Operaház előadásában
