Noha mást se hallottunk az utolsó hónapokban Benjamin Netanjahu szájából, mint hogy az arab pártok árulók és ellenségek, s a Likud propagandája folyamatosan megkérdőjelezi legitimitásukat, Abd Al Hakím Hadzs Jahíja a rádióban véletlenül leleplezte, hogy az áprilisi választások után a kormányfő küldöttei hozzájuk fordultak, s egyezséget kötöttek a kneszet föloszlatásának megszavazásáról, Netanjahu megsegítéséről.
Történt ugyanis, hogy egy helyi jeruzsálemi adó telefonált az arab politikusnak, és egy Netanjahu hangját és beszédét utánzó parodista beszélgetni kezdett vele. Hadzs Jahíja pedig kimondta, gondolván, hogy a kormányfővel beszél, hogy Netanjahu két személyes követének, Natan Eselnek és Miki Zohárnak a kérésére a Balad arab párttal a Likudot segítették az új választások elérésében.
Ezt annak idején mindkét párt hevesen tagadta, noha többen gyanították. A rádió élő adásában Hadzs Jahíja kiemelte a Balad egyik vezetője, Mancúr Abbász és az Esel közötti kiváló személyes kapcsolatokat.
Mindehhez azt is tudni kell, hogy Eselnek bírósági végzés tiltja meg közhivatalok viselését szexuális zaklatási ügyei miatt, és Netanjahu ennek ellenére alkalmazza politikai küldötteként a különösen kényes alkuk megkötéséhez.
Hadzs Jahíja lebukása után azzal védekezett, hogy „természetes dolog” tárgyalni, részt venni politikai találkozókon és megbeszéléseken, és azt is felhozta mentségére, hogy a szeptemberi választások idején mindent megtett Netanjahu megbuktatása érdekében.