békét

hosszú volt ez a kétezer év

ország nélkül

saját ország nélkül

vándor arameusokként menekülni
egyik idegen országból ki
másik idegen országba be

reménykedni
hogy az új idegen ország
majd elfogad
befogad

de minimum
nem akar elkergetni
megkeresztelni
meggyilkolni
megégetni

reménykedni
letelepedni
egy kicsit megnyugodni
egy kicsit hinni
bizakodni
álmodozni

belefeledkezni
a reménybe
hogy az új idegen ország
talán lehet majd
a hazátlan zsidók hazája

aztán
csalódni

újra

titkolózni
bujkálni

megint

megpróbálni
felejteni

elfelejteni
hogy kik vagyunk
és honnan jöttünk

vándor arameusok

úgy tenni
mintha nem lennénk
idegenek

zsidók

aztán
szembesülni
a gyanakvással

azzal
hogy nem lehet

felejteni
beolvadni
eltűnni

élni
egyszerűen

nem lehet

szembesülni azzal
hogy idegenek vagyunk

pedig egy pillanatra már…

azt hittük…

szembesülni
az ébredő gyűlölettel

újra

az új idegen országban is

szembesülni
az ébredő fundamentalizmussal

az ébredő fasizmussal

az ébredő erővel

aztán
menekülni tovább
vándor arameusokként
ki az egyik idegen országból
be a másik idegen országba

kezdeni elölről…

a világ országokból áll

nem lehet csak úgy

ország nélkül
saját ország nélkül
létezni

élni

egyszerűen

nem lehet a világ a hazád

nem lehet csak úgy

a világ részének lenni

a világhoz tartozni

az élethez

muszáj bemenni országokba

aztán muszáj tovább menekülni…

hosszú volt ez a kétezer év

a száműzetésben élő
zsidók számára

újra
és újra
látni a szemekben
az ébredő gyanakvást
és gyűlöletet

látni
hogy az erő pozíciójából
gyanakodni
és gyűlölni
luxus

olyan luxus
amit csak más népek
idegen országok népei
engedhetnek meg maguknak

olyan luxus
amit a zsidók
nem engedhetnek meg maguknak

ország nélkül

saját ország nélkül

erő nélkül…

kétezer évig

nem engedhettek meg maguknak

barukh érti ezt

érti

hogy most
amikor kétezer év után
újra van országunk
jól esik egy kicsit
a változatosság kedvéért
emelt fővel járni

jól esik egy kicsit
magabiztosnak lenni

erősnek lenni

a szögesdrótok
és betonfalak
védett oldalán élni

jól esik
hogy végre
nekünk is vannak
idegenjeink

akikre ugyanúgy
gyanakodhatunk
ahogy kétezer évig
ránk gyanakodtak

akiket ugyanúgy
gyűlölhetünk
ahogy kétezer évig
minket gyűlöltek

jól esik
hogy végre
mi is megengedhetjük magunknak
azt a luxust
hogy az erő pozíciójából
gyanakodjunk
és gyűlöljünk

fegyverrel a kezünkben

jól esik egy kicsit
lazítani

kétezer év után

megadni magunkat
ennek a gyanakvásnak
és gyűlöletnek
felülni a hullámára
hagyni magunkat sodródni

jól esik végre a társadalom
árja végén lenni

jól esik végre
egy olyan országban élni
ahol nem mi vagyunk
az idegenek

hanem mások

ők

az arabok

jól esik végre
egy olyan országban élni
ahol nem mi vagyunk
a zsidók

hanem mások

az arabok

jól esik egy kicsit
árjának érezni magunkat

érezni az erőt…

hosszú volt ez a kétezer év

barukh érti ezt

sőt

érzi is

a gravitációt

ami
mint
egy fekete lyuk
magához húz
és elnyel
minden
türelmet
és bizalmat

barukh érzi
a kísértést

a lazítás kísértését
a hullámokét
a sodródásét

hogy most már
kétezer év után
igazán nekünk is jár
egy kis
az önfeledt
és gondtalan
fasizmus…

hosszú volt ez a kétezer év

nem tanultuk meg
mert nem volt rá lehetőségünk
hogy megtanuljuk
hogy a gyanakvás
és a gyűlölet
és az erő
együtt
mire képes…

…a gazdájával

nem az áldozatával!

azt tudjuk!
azt megtanultuk!

volt rá kétezer évünk

de
arról
hogy mi történik azzal
aki az erő pozíciójából
gyanakszik és gyűlöl

fogalmunk sincs…

hogy milyen kárt tesz
az egész zsidóság lelkében
izraelben és a diaszpórában
ez a gyanakvás
gyűlölet
és erő

hogy milyen kárt tesz
az egész nép lelkében
amikor zsidók
úgy beszélnek
az izraeli arabokról
ahogy az angolok beszéltek
a zsidókról a középkori angliában

hogy milyen kárt tesz
az egész nép lelkében
amikor zsidó mesterlövészek
néznek farkasszemet
köveket dobáló arab gyerekekkel…

olyankor
egy kétezer éves civilizáció
szövete
feslik fel…
a diaszpórai zsidóság civilizációjáé
millió és millió
békéért mondott
ima mentén…

csinálj békét
imádkoztak
kétezer évig
zsidók
szerte a világban
istenükhöz

csinálj békét
imádkozunk
ma is

csinálj békét könyörületességedben

csinálj békét

nem győzelmet

nem győzelmet…

békét

békét

békét…

https://www.facebook.com/barukhhh

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.