Szélsőséges telepesek autókat gyújtottak fel és palesztinok házait rongálták meg Ciszjordániában

Az egyik kiégett autó

Izraeli szélsőséges telepesek autókat gyújtottak fel és falfirkákat festettek palesztinok házaira Ciszjordániában – jelentette a Jediot Aharonot című újság honlapja, a ynet pénteken.

A rendőrség gyűlölet-bűncselekmények miatt kezdett nyomozni, ugyanis Náblusz közelében, Ciszjordániai északi részén, négy palesztin faluban éjjel ismeretlen tettesek járműveket és olajfákat gyújtottak fel, és feliratokat festettek házak falára.

Az egyik felgyújtott autó
„Zárt katonai terület”

Kiblan, Bit Dadzsan, Midzsal és Adik falvakban többek közt Dávid csillagot, valamint azt a szöveget festették héber nyelven az egyik ház falára, hogy „még mindig zárt katonai terület”. A feliratok arra a rendeletre utalnak, amely szerint a Komi Uri nevű, Jichár melletti területet zárt katonai övezetté nyilvánították az izraeli hatóságok, miután szélsőséges telepesek az elmúlt hónapban több alkalommal megtámadták ennek a térségnek a biztonsági erőit.

Az éjszakai incidens után az egyik palesztin károsult elmondta a Háárecnek, hogy biztonsági kamerájának felvételén látható amint hajnali fél 2 körül két ember kiszállt egy kocsiból, és felgyújtotta az ő és fia autóját.

A Becelem nevű emberi jogi civil szervezet szerint októberben és novemberben tizenhárom vagyon elleni bűncselekmény történt palesztinok ellen Ciszjordániában a csütörtök éjszakai események nélkül.

A múlt héten egy mecsetre festettek graffitit, és szintén lángba borítottak huszonöt autót egy ciszjordániai palesztin faluban. A mecsetre azt írták héberül, hogy Izrael tulajdona, és hogy a nem zsidók ellenségek.

Az 1967-ben Jordániától visszafoglalt Ciszjordánia területén Kelet-Jeruzsálemen kívül jelenleg közel négyszázezer izraeli telepes él. Ezt a területet a nemzetközi jog alapján a nemzetközi közösség túlnyomó része megszállt területnek tekinti, ahová nem szabad civileket telepíteni. A palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezet területén tervezik leendő államuk létrehozását.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.