Naftali Bennett izraeli védelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy országa felfüggeszti a palesztin támadók holttestének átadását családtagjaik számára elrettentésként a jövőbeni lehetséges támadásoktól.
Bennett utasította az izraeli hadsereget, hogy állítsa le a „terroristák holttesteinek” átadását függetlenül attól, hogy az illető milyen palesztin szervezethez tartozott, és függetlenül a támadás természetétől, amelyet végrehajtott vagy megkísérelt. „Kivételes esetekben a védelmi miniszter dönt a körülményektől függően (például kiskorúság)” – áll a kormányzati közleményben.
A B’tselem izraeli civil szervezet szerint Izrael jelenleg 52 olyan palesztin holttestét tartja magánál, aki izraeli állampolgárokra támadt vagy próbált támadni. A támadók általában az izraeli biztonsági erők közbelépése következtében vesztik életüket.
Az izraeli legfelsőbb bíróság 2017-ben a támadók hozzátartozóinak kérelmére válaszul törvényellenesnek minősítette a holttestek visszatartásának gyakorlatát, és új szabályozást kért azzal kapcsolatban. Az izraeli kormány fellebbezett, és a legfelsőbb bíróság úgy döntött: rendkívüli esetekben – például ha a nemzetbiztonság vagy a közrend forog kockán – megengedhető a holttestek visszatartása.
Az EFE spanyol hírügynökség megjegyezte, hogy ezt a gyakorlatot a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet is folytatja, amely a 2014-es Erős Szikla fedőnevű izraeli hadművelet idején elesett két izraeli katona, továbbá két izraeli civil holttestét tartja vissza egy lehetséges csere érdekében.
A szerdán ismertetett terv a biztonsági kabinet jóváhagyását követően lép életbe.