Andrea történetére a Facebookon bukkantunk. Ott kering kislánya kétségbeesett, héberül írt segítségkérése. A 16 éves középiskolás arra kéri az izraelieket, ne engedjék, hogy édesanyját kiutasítsák az országból, mert nélküle egyedül marad ezen a világon, és ő maga semmiképpen sem szeretne Magyarországra költözni, hiszen hat éves kora óta itt él, itt nőtt fel, héber a nyelve, és ez a hazája. Andrea aztán elmesélte nekünk történetét, történetüket.
17 évesen megismerkedett Magyarországon egy fiúval, egymásba szerettek, és minden jól indult volna, csakhogy a fiú kijött Karmielbe tanulni. Ez sem lehetett akadály, Andi leérettségizett, majd összeházasodtak, és utánajött Izraelbe. Eilatra költöztek, de három év után elváltak útjaik.
Papíron még házasok voltak, amikor Andrea Eilaton maradt, ahol három év egyedüllét után megismerkedett kislánya édesapjával. Akkor még teljesen normális volt, nagyon mosolygós és gyönyörű. „A világon a legszebb” – meséli Andi.
Az új fiú izraeli volt, családja jómódban élt Kirját Gaton, vendéglőjük, házaik voltak. Nagyon szerették egymást. Az új fiú alig néhány hónappal korábban temette el édesanyját, akit előtte egy évig ápolt.
Andrea teherbe esett, és hazament Magyarországra. Egyrészt, hogy elváljon a férjétől – merthogy papíron még az ő felesége volt – másrészt, hogy betérjen zsidónak, és már zsidóként jöhessen ki jövendő gyermeke édesapjához.
Azonban nem mentek olyan egyszerűen a dolgok, mint tervezte. Előző férjétől nem sikerült gyorsan elválnia, áprilistól augusztusig húzódott az ügye – nem Andi hibájából. Végül ez sikerült, de Deutsch rabbi többször megpróbálta lebeszélni, mikor betérésre jelentkezett (ez mellesleg kötelessége is a halacha szerint a rabbinak). Mire a rabbi közölte, hogy végre mehet tanulni, már nyolc hónapos terhes volt, és nem tudott feljárni Mezőkovácsházáról vonaton az órákra.
De sok mindenért kárpótolta, amikor szeptember 30-án megszületett kislánya. Az apaságot a volt férj érthető okokból nem vállalta, de a magyar törvények szerint eleinte mégis az ő nevére került a kislány. Az új fiúról, az izraeli édesapáról közben kiderült, hogy súlyos pszichiátriai betegségben szenved. Miközben Andi Magyarországon volt, egyik rohamában erőszakosan viselkedett, és börtönbe került. Ettől kezdve még a kapcsolattartás is nehézségekbe ütközött vele, nemhogy a papírok rendezése.
Andi és a kislány Magyarországon rekedtek. Az ottani törvények szerint csak három évesen sikerült útlevelet csináltatnia számára, mert akkor már be lehet írni egy kitalált apa nevét.
A kislány hat és fél éves lett, mire apja kikerült a börtönből, és kijöhettek hozzá. Ettől kezdve Andi ápolta, ahogy tudta. Az itt töltött tíz évből hat évig a fiú családjának házában éltek. Egy idő után kénytelenek voltak ketten, a kislánnyal felköltözni a ház legfelső, harmadik szintjére, miközben a kislány apukája továbbra is a földszinten lakott, mert féltek tőle. Előfordult, hogy éjszaka rájuk törte az ajtót. Az apuka egyre gyakrabban, már rendszeresen hangokat hallott, és olyankor azokat követve tört-zúzott, ütött-vert.
Kirját Gáton a jóléti intézmények tudtak mindenről, de nem tettek érdemben semmit az idegen állampolgárságú anya és kislánya helyzetének javítására.
Közben lefolyt egy apasági vizsgálat, mely bebizonyította, hogy a gyermeknek valóban ő az édesapja, s itt járta az iskolákat az első osztálytól kezdve, tizennégy éves koráig vallásos intézményekben. Andi státusza azonban rendezetlen maradt, nem volt munkavállalási engedélye, sem izraeli tartózkodási engedélye, sem társadalombiztosítása.
Ennek hiánya különösen fájt többszöri vetéléseinél, amikor orvoshoz sem nagyon jutott el, és amikor a rokonság egyszer elvitte, akkor a felírt, drága gyógyszerekhez sem jutott hozzá. „Egy vetélés után egy teljes hónapig véreztem, de úgy is kellett dolgoznom az apósom étteremében. Emelni a nehéz lábasokat… Potyogott a könnyem a fájdalomtól, úgy dolgoztattak” – idézi fel ezt a különösen nehéz korszakot.
A család folyamatosan dolgoztatta a ház körül, a testvérek gyerekeire vigyázott, mosott, főzött, takarított, és a családi vendéglőben robotolt. Közben a kislány apukáját többször zárt osztályra vitték, egyszer kilenc hónapra. Amikor otthon volt, akkor a hangok miatt egyre keservesebb lett az élet vele.
Andi két év után megpróbált elköltözni a férfi családjától, de papírok, csekkek nélkül nem tudott, négy évig tartott, amíg ez sikerült. Közben valahogy belefásult ebbe az életbe. Négy évvel ezelőtt azonban már konkrét életveszélybe került, és kislányával elmenekült. Sikerült kivenniük egy olyan lakást, ami olyan állapotban volt, hogy senki másnak nem tudták kiadni. Ismerősök adtak ezt-azt, valahogy új életet kezdtek.
Két évvel ezelőtt beadta a papírokat is a belügyminisztériumba, melyekben tartózkodási engedélyt, állampolgárságot kért lassan már a hadseregre készülő gyermeke felneveléséhez. Akivel teljesen összenőtt, akinek tánctanulására a szó szoros értelmében szájától vonta meg a falatot. Mert a kislányt is megviselték a történtek. Természetesen izraelinek tekinti magát, csakis héberül beszél – kifogástalanul. Mióta nagymamája, Andi édesanyja három éve elhunyt, még látogatóba sem nagyon akar menni Magyarországra, mert ott nagyon hiányzik neki a mama. Egy évvel ezelőttig annyira zárkózott volt, hogy szinte egyáltalán nem beszélt. De mióta táncol, azóta kinyílt, nemcsak önkifejezést, hanem terápiát is talált a táncban, Instagram oldala is van már erről, és szinte csodával határos módon a művészet segítségével – és persze édesanyja áldozatkészségével – meggyógyította magát.
Nem tartozik szorosan az ügyhöz, mégis fontos elmondani Andi, és családja bemutatásakor, hogy anyai nagyszülei a II. világháború idején két éven át bújtatva neveltek egy testvérpárt, két kisfiút, egészen addig, míg egy zsidó család el nem vitte őket. Apai ágon pedig a dédnagymamája bújtatott a vészkorszak idején egy zsidó családot, ahol a családfő szabó volt.
Andi, amikor két éve beadta a papírokat, munkavállalási engedélyt kapott, hogy megéljen, míg megjön a belügyminisztérium válasza, és ügye rendeződik. Az utóbbi időkben végre már nem takarításból él, hanem egy fagylaltgyárban dolgozik, ahol egyedülálló édesanyaként 14% adót fizet, s azóta „szabályos” munkahelyen keresheti kenyerét. Korábban soha nem kaptak gyerektartást, meg társadalombiztosítási segélyt (bituach leumi), juttatást, hiszen nincs is személyi igazolványa (teudat zehut). Két éve aztán a kérvények beadása után elkezdték utalni számukra a gyerektartás töredékét.
Azonban – derült égből villámcsapásként – pár hete megjött a belügy válasza, miszerint harminc napon belül el kell hagynia Izraelt, mivel a humanitárius okokra hivatkozó kérelmét immár a fellebbezések után sem fogadja el az állam. Az engedély megadására illetékes hatóság szerint nincs sem emberi, sem anyagi oka annak, hogy ne Magyarországon, hanem Izraelben éljenek. Kislánya, aki izraeli állampolgár, elvileg maradhatna itt egyedül. Ő viszont semmiképpen sem akar visszaköltözni Magyarországra, már alig beszél magyarul.
Aztán újabb fordulat történt ezen a héten egy ügyvédi tiltakozásra: mégsem kell harminc napon belül elmennie, de december 19-től visszavonták munkavállalási engedélyét. Maradhat, legfeljebb éhen hal, hiszen nem dolgozhat.
Itt tart most az ügyük, amelyre már sok ezren figyelnek az izraeli közösségi médiában.
