Március elején mindannyian nyalni fogunk. Rossz az, aki rosszra gondol. Természetesen arra az izraeli szokásra gondolok, hogy ha már másodszor futunk össze valakivel, akkor megbeszéljük, hogy harmadszor fagyizunk, és ha ez is megtörténik, akkor tényleg sokszor fagyizni megyünk.
Márciusban egy év alatt már harmadszor járulunk a szavazóurnák elé, ebből már nemzeti nyalás lesz. Nem mindenki szereti a fagyit, pláne az ilyen össznemzetit, úgyhogy keressük a felelősöket.
Netanjahu nyalat minket. Nem én mondom, hanem az izraeliek több mint negyven százaléka, a közvélemény-kutatások szerint. Huszonegy-néhány százalék szerint Avigdor Liberman nyomja a képünkbe a fagyit, és alig öt százalék vélekedik úgy, hogy Beni Ganz miatt nyalunk majd.
Bonyolult dolog a néplélek. Hiába vélik úgy a legtöbben, hogy Bibi a felelős, a büntetés úgy tűnik, elmarad – legalábbis az eddigi felmérések szerint. A Likud továbbra is vezényletével gyűjtheti be a legtöbb szavazatot. Libermant se fenyegeti a nyalatás réme, maradni látszik nyolc parlamenti széke.
Ganzot viszont – úgy tűnik – jutalmazzák majd szelíd és ártatlan tekintetéért, és persze mert valóban ő a legkevésbé felelős. Elfogadják tőle, hogy nem szállt be a Netanjahu vezette kormányba, ez volt az ő legfőbb választási ígérete, pláne a vádirat után. Hiszen épp ezért kapta szinte politikai előélet nélkül a voksok tömegét a Netanjahut zsigerből utáló egyre nagyobb tábortól.
Az már biztos, hogy nyalás lesz, de hogy aztán mi jön, azt még senki sem tudja. Ha marad Netanjahu a Likud élén, akkor vele tovább marad a patthelyzet és a nyalás, vele nem lép kormányra senki sem a baloldalon, se a centrumban, sőt már Liberman se teheti meg azok után, hogy emiatt kétszer kellett a választásokra, akarom mondani a fagyizóba vonulnunk.
Több kiút lehet. Az egyik, hogy Netanjahu valahogyan visszavonul. Önszántából semmiképp, mert csakis a kormány élén lesz lehetősége vádalkut kötni a börtön elkerülésére, csakis a kneszetben maradással szerezhet mentelmi jogot.
De távozásra késztetheti Mandelblitt, ha jogi érvekkel eldönti, hogy nem kaphat kormányalakítási felkérést az, aki ellen vádiratot adtak be. Nagyon kevés az esélye, de elvileg legyőzheti Gideon Szaár is a Likud előválasztásán, és ha nagyon kikap a Likud márciusban a nyaláson, akkor is távozni kényszerülhet.
Ellenkező esetben viszont mostantól rendszeresen nyalunk majd olyan fél évente. De ebbe inkább nem szeretnék belegondolni se, nem tűnik jó ötletnek túl sokáig legitim kormány nélkül élni itt a Közel-Keleten.
Újságíró