Elutasították a drogcsempészésért Oroszországban elítélt Naama Iszakár fellebbezését

Az orosz bíróság elutasította a kábítószer-csempészésért elítélt huszonhat éves Naama Iszakár fellebbezését, és jóváhagyta hét és fél éves börtönbüntetését a csütörtökön, Moszkvában tartott tárgyaláson – jelentette a helyi média Izraelben.

Izraelben országos jelentőségűvé vált a fiatal nő ügye. Családja és barátai nagyszabású kampányt indítottak a kiszabadítására.

„Sajnáljuk és dühösek vagyunk. Nem kellene, hogy a vállára tegyék az összes Izrael és Oroszország közötti érdekellentétet és vitát” – nyilatkozta Jafa Iszakár, Naama már hónapok óta Moszkvában élő édesanyja a döntés után. „Naama pontosan tudta, hogy ez fog történni, s amikor a tárgyalás egyik szünetében elmondta nekem, haragudtam rá. Azt mondtam neki, hogy ma kijön innen. De sajnos neki volt igaza” – tette hozzá édesanyja a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek.

Csütörtök este az Iszakár család Benjamin Netanjahu miniszterelnökhöz fordult, aki még kedden megígérte, hogy hazahozza Naamát. „Tartsa be az ígéretét. Ne engedje meg Putyinnak (Vlagyimir Putyin orosz elnöknek), hogy Izraelbe utazzon és állami rendezvényeken vegyen részt, amíg csak haza nem engedik Naamát” – követelték a kormányfőtől.

Az ítélet után az izraeli miniszterelnök telefonon beszélt Jafa Iszakárral. „Nem fogom feladni a bíróság csalódást okozó döntése ellenére sem. Mindent elkövetek Naama hazahozataláért” – ígérte Netanjahu.

Moszkvában két hónappal azután tárgyalták Naama Iszakár fellebbezési kérelmét, hogy hét és fél év börtönre ítélték kábítószer-csempészés és -kereskedelem vádjával 9,5 gramm hasis birtoklásáért. A kábítószert az orosz hatóságok a poggyászában találták, amikor Indiából Tel-Aviv felé tartva néhány órára Moszkvába érkezett tranzitutasként.

Az izraeli nő a tárgyaláson tagadta, hogy kábítószert vásárolt volna, azt állította, nem tudott róla, hogy hasis volt a csomagjában. Ártatlanságát és azt hangsúlyozta, hogy megtévesztették részleges beismerést tartalmazó vallomása aláírásakor, amelynek orosz szövegét nem értette, mert nem biztosítottak tolmácsot.

Naama Iszakárt április 9-én tartóztatták le a moszkvai repülőtéren. A nála talált 9,5 gramm hasis Izraelben nem számít kereskedelmi mennyiségnek, a személyes használat mennyiségén belül van, és a rendőrség az első két alkalommal csak pénzbírságot ró ki, ha valaki közterületen fogyasztja.

A védőügyvédek a fellebbezésben az ítélet megsemmisítését kérték arra hivatkozva, hogy a bírósági és a rendőrségi eljárás során nem biztosítottak megfelelő tolmácsot a gyanúsítottnak. A védelem azt is hangoztatta, hogy a nőre túlságosan súlyos büntetést szabtak ki.

Az izraeli katonai rádió jelentése szerint a tárgyaláson a bírók ismételten azzal szembesítették Iszakárt, hogy aláírta az ellene szóló vádat a kábítószer-kereskedelemről.

Benjamin Netanjahu egy szerdai, a Likud párt elnöki székéért folytatott haifai kampánygyűlésen megígérte Naama Iszakár „hazahozatalát”, de másnap tanácsadói megpróbálták lecsillapítani a kedélyeket, és azt hangsúlyozták, nem világos, hogy a kormányfő mikor tudja elérni szabadulását.

Az Iszakár-ügy hátterében a helyi lapok szerint ott lehet az utóbbi hónapok Moszkva és Jeruzsálem közötti feszültsége, amit az is jelez, hogy mindennapossá vált az izraeliek feltartóztatása a moszkvai repülőtéren.

Szerdán negyvenhat izraeli beutazót hosszú órákig őrizetben tartottak Moszkvában, és kihallgatták őket útlevél-ellenőrzésük során. A hónap eleje óta huszonkilenc izraeli állampolgárnak – köztük befolyásos üzletembereknek – megtiltották a beutazást a repülőtérre érve Oroszországba.

A Jediót Ahronót című újság Oroszország Tel-Aviv-i nagykövetségéhez fordult magyarázatért. A követségen azt válaszolták, hogy idén december 1-ig 5741 orosz turistának tiltották meg a belépést Izraelbe, csak novemberben 569-nek.

Az izraeli határőrök naponta mintegy húsz orosz turistát küldenek vissza. A katonai rádió szerint azoktól tagadják meg a belépést, akik esetében engedély nélküli izraeli munkavállalástól tartanak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.