Az utóbbi években lassan mindenki jog-szakértővé válik Izraelben. Különösen a Netanjahu elleni vádirat szándékának februári bejelentése, majd a vádirat novemberi bejelentése óta.
Tavaly novembertől lehet tudni, hogy szükség lesz némi jogismeretre. Akkor hozatta előre Netanjahu az eredetileg csak idén novemberben esedékes választásokat, mert azt gondolta, ezzel megakadályozhatja Avichaj Mandelblit államügyész vádemelését. Azt hitte, hogy a csigalassúsággal dolgozó jogász az áprilisra kiírt választásokig biztos nem birkózik meg a rengeteg paksamétával. A rendőrség hiába adta át vádemelési javaslattal a nyomozati anyagokat, gyorsan újraválasztják, aztán frissen beiktatott kormányfőként a népakaratra hivatkozva lepöccentheti az összes korrupciós vádat, hiszen tudták, kire szavaznak, és az istenadta népnek így is csakis ő kell. Azért – a biztonság kedvéért – jogi úton megakadályozta a rendőrségi anyag nyilvánosságra hozatalát. Attól, hogy csak random kiszivárgások lesznek, még mindig lehet hivatkozni a népakaratra – legalábbis ez volt a masterplan.
De valami oda nem illő került a palacsintába. Mandelblitt már februárban kész lett a vádirattal, persze csak a meghallgatás függvényében. Erre alapozva egészen novemberig lehetett tolni a már nagyrészt Netanjahu kezébe került médiában a „nem volt semmi, és nem lesz semmit”, meg hogy majd a kukába kerül a rendőrség vádemelési javaslata, aztán meg a vádirat, mert így szokott történni – noha kilencven százalékban ez nem igaz.
Májusban részben az elkészült vádirat, és főleg Avigdor Liberman miatt aztán mégsem lett kormány. De sebaj, a szeptemberi választásokon Liberman nélkül is meglesz a parlamenti többség, és vissza a régi forgatókönyvhöz: jogi úton védettségét biztosító villámtörvénykezés, aztán mindenki mehet a levesbe, ő meg megerősödve vissza a miniszterelnöki székbe – szólt az új masterplan.
Szeptemberben viszont még kevésbé jött össze, de sebaj, ezt is feloszlatjuk, és majd márciusban újrakezdjük. Az új parlamenti erőviszonyok alapján április óta Netanjahu kisebbségben kormányoz a korlátolt jogkörű átmeneti kormány élén, de rá se ránts, ilyen zavaros jogi helyzet még sosem volt ’48 óta, ezt még sokáig ki lehet húzni. Aki időt nyer, életet, vagyis jogi csatákat, börtönbüntetést nyer.
Itt tartunk most. Ehhez nevezte ki igazságügy miniszternek a kneszet hátsó padsoraiból az ezért a nagy előreugrásért élete végéig személyes hálával – és még ki tudja mivel – tartozó Ohanát, aki legalábbis megkérdőjelezhető jogi lépések sorozatával, és a jogrend, a fékek és ellensúlyok elleni harcában látható élvezettel segíti több-kevesebb sikerrel a kormányfőt. Valamit valamiért.
Ezen a héten mégis csődöt mondott a legújabb trükk. Az ügyészség viszonylag hátsó padsoraiból az ezért a nagy előreugrásért cserébe élete végéig személyes hálával nekik lekötelezett Orly Ginsbarg-Ben Ariból akartak államügyészt csinálni. Csak azért, mert korábban szembekerült a Netanjahu-vádirat miatt befeketített, és a napokban visszavonult elődjével, Shai Nicánnal. Az ellenségem ellensége a barátom.
Azonban ismét porszem került a gépezetbe, a jogállamiságot védő Mandelblit szembeszállt, a legfelsőbb bíróság befagyasztotta a váratlan és indokolatlan előléptetést, és péntekre maga a kiszemelt, de be sem iktatott ügyésznő is visszalépett, mert nem kíván részt venni a bőrére menő, Netanjahu és a jogrend közötti harcban, ami az ügyészség szétcincálását és politikai célokra való felhasználását segíti.
Közben Izrael népe lassan jogtudós lesz: olyan – békeidőben teljesen távoli – fogalmakat tanulunk, mint hogy pontosan kinek, miféle jogkörei vannak az ügyészség egyes szereplőinek kinevezésében, mik a vádirat benyújtásának a következményei, mikor kell miniszternek, kormányfőnek lemondania, mi a mentelmi jog és ki, milyen procedúrával kaphatja meg, és még hosszan sorolhatnám.
De sokba lesz a tanulópénz: miközben egyre folyik a jogi hercehurca, továbbra sincs se kormány, se költségvetés, Netanjahu trükközéseinek köszönhetően vészesen közeledik már a harmadik előrehozott választás, sőt már a negyedikről is beszélnek a médiában, egyre instabilabb és kormányozhatatlanabb az ország, amit nyilván ellenségeink is észrevesznek.
Mindez persze egy csapásra megoldódhatna, csakis egy embertől, Benjámin Netanjahutól függ. Abban a pillanatban, hogy fontosabb lenne számára az ország sorsa a saját, leleplezett bűnügyeiből fakadó személyes érdekeinél, mindennek vége lehetne. És a mentelmi jog pontos árnyalatairól, lehetőségeiről és módjairól végre nem a környék lottóvásárló nagyokosai vitatkoznának a sarki kioszknál, hanem a jogászok mindenféle szakmai konferenciákon.
Újságíró
