Beduin nő: „Ez a program megváltoztatta az életemet. Ma autót vezetek, használom az internetet, egy szóval szabadnak érzem magam.”

Ha azt halljuk, beduin, rögtön az összetákolt, düledező házacskákra, sivatagban legelésző kecskékre és nomádokra gondolunk. Gyakran elfeledkezünk róla, hogy például 60 000 beduin telepedett le az ország központi és északi részén, de vitathatatlan, hogy körülbelül 140 000 beduin él a Negevben.

A beduinok helyzete örök téma. Már a törökök törekedtek valamiféle földszámlálásra és regisztrációra, ami folytatódott a britek alatt, és persze Izraelnek is szándéka, hogy valahogy letelepedésre ösztönözze őket. Az érdekek sajnos gyakran ellentétesek, valószínűleg ezért is ez egy roppant hosszan elhúzódó folyamat. Miközben azonban vegyük figyelembe, hogy az emberek csak élni szeretnék az életüket, és bizony az állam adta lehetőségek sokszor valóban jelentős előnyöket nyújtanak. Például egyre több beduin nőt vonnak be az egészségügy, és az oktatás területére, ezzel alapvetően megváltoztatva a közösségek életvitelét. Ugyanakkor jó nem elfelejteni róla, hogy évszázados történelem és kultúra búvik meg a beduin életforma mögött, amiket fontos megőrizni és megismerni.

Miért érdemes egy beduin településre ellátogatni?

Amennyiben szeretnénk többet megtudni a beduin életmódról, érdemes ellátogatni a Joe Alon Beduin Központba. Habár a helyszín a Lahav Erdő közepén található, ami nem éppen az ország közepe, de a látogatást összeköthetjük más beduin kisvárosok felkeresésével. Az itt bemutatott tárgyak jelentős részét Avner és Orna Goren régész házaspár a Sínai-félszigeten gyűjtötte össze, és Izrael visszavonulása után szállították az országba. Ha választ szeretnél kapni, hogy hogyan és hova célszerű egy beduin sátrat felépíteni, hogy mit jelent, ha csak egy fél pohár teát szolgálnak fel neked, és mi az a rababa, akkor ez a hely neked való.

Ha már a környéken járunk, vétek lenne kihagyni a Lakiya Negev Beduin Szövő Központot. A programot 1991-ben alapították, és gyökeresen megváltoztatta a környékbeli beduin nők életét. Ma 150 nőnek nyújt megélhetést, mi pedig betekintést nyerhetünk a szövés minden részfolyamatába egy bemutató keretén belül (héberül és angolul is), és tradicionális mintákkal díszített párnákat, pénztárcákat, szőnyegeket, táskákat vásárolhatunk. Ahogy az egyik résztvevő megfogalmazta: „Ez a program megváltoztatta az életemet. Ma autót vezetek, használom az internetet, egy szóval szabadnak érzem magam.” (Telefonszámuk: 08-6519883)

A beduin vendégszeretetet számtalan helyen élvezhetjük. Ez általában magába foglal hagyományos kávékészítést, ebédet-vacsorát saláták, húsok széles választékával, tevegelést, és az éjszakát is ott tölthetjük egy beduin sátorban. Különleges élmény lehet nagyobb csoportok, baráti társaságok vagy családi összejövetelek alkalmából. Ilyen helyek például Kfar Nokdim (08-9950097), Khan HaShayarot (08-6535777). Néhány helyen az „igazi” Negev túrákat ajánlják, dzsippel vagy több napos tevegeléssel egybekötve a sivatag mélyére.

Persze ne feledkezzünk el az északi beduin élményekről sem, mint például Shibli városkája a Tábor-hegy mellett. Itt például rendezhetünk egy hagyományos henna partit az esküvőnk előtt, ugyanis az egyik család nem csak rendezi ezeket az összejöveteleket, de ismeri az igazi henna összes hagyományos növényi összetevőjét. Amennyiben a Negevhez hasonló élményre vágyunk, érdemes szállást foglalnunk a Galilee Bedouin Camplodgeban (072-3902176), ahol megint csak válogathatunk, hogy sátorban, szobában, vagy kabinban szeretnénk eltölteni az éjszakát.

Az eredeti írás Grünhut Éva izraeli idegenvezető oldalán jelent meg: evagrunhut.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.