A főnöknőm jól összekapott a főnökével, sírt, kiabált, sápítozott, aztán mikor egymás melletti fülkékbe kerültünk a vécén, a csobogást is túlharsogva átszipogott a falon, hogy milyen szemét alak a nagyfőnök, de én inkább az előttünk álló laborkisérletekre tereltem a szót, csak hogy megnyugodjon.
Másnap, mikor hármasban résztvettünk egyik kollégánk esküvőjén, megkért a főnöknőm, hogy a vacsorán üljek ő és a nagyvezér közé, hogy ne kelljen szót váltania vele. Eleget tettem a kérésének, hisz a beosztottja vagyok. Jobbfülembe uszított suttogva, aztán mikor kis időre abbahagyta, a nagyfőnök suttogott balról, hogy mit hallottam jobbról. Így felváltva, hisz egyszerre nem tudok két irányba fülelni. Mondtam is nekik, hogy szépen viselkednek, illedelmesen kivárják a sorukat, és dicséret illeti őket amiért nem vágnak egymás szavába.
Persze ha balról jött a suttogás, jobbról simogatott a főnöknőm haja, ha pedig jobbról, akkor balról csiklandozott a másik felettesem hallgatózó füle. Meg is sértődhettem volna ezen, amiért nem bíznak a fordításom hitelességében, de nem tettem. Ha épp nem engem traktáltak, mindketten a telójukba merültek látszattevékenykedni. Mikor vécére mentem, a főnöknőmre azonnal rájött a pisilhetnék és velem jött, a táncot is külön-külön roptam velük.
Az esküvő végén (egyen egyenként) előléptetést kértem tőlük, amiért jó óvónéni voltam.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
