A szakemberek azt remélik, hogy képesek lesznek olyan datolyát termeszteni a júdeai sivatagban talált hím- és nőnemű magokból növesztett fákon, mint amilyet kétezer éve Heródes király ehetett, és küldhetett Rómába, a császári udvarba.
Az Ádámnak, Jónásnak, Urielnek, Boáznak, Juditnak és Hannának elnevezett magokat különböző régészeti lelőhelyeken fedezték fel, majd Dél-Izraelben csíráztatták, és palántákat neveltek belőlük.
Nem először keltettek életre több ezer éves datolyát: 2008-ban arról számoltak be, hogy egy, a Maszadán, Heródes Holt-tenger melletti várában talált 1900 éves magból csíráztattak ki új, hímnemű növényt, amit akkor Matuzsálemnek neveztek el.
Az új kísérlettel tovább mentek, mert egyszerre több, és mindkét nemű növényeket termesztenek. Azt tervezik, hogy Matuzsálem virágporával fogják Hanna virágait beporozni, hogy ezzel olyan datolyához jussanak, mint amilyet Jézus korában ehettek errefelé az emberek.
„Ez mégsem tipikus júdeai datolya lesz” – nyilatkozta a kutatásokat vezető Sarah Sallon, a jeruzsálemi Hadassza kórház Louis L Borick Természetgyógyászati Kutatóközpontjának igazgatója. „Ugyanis akkoriban sem magvakból termesztették a gazdák a datolyapálmát, hanem, akárcsak ma, a nagyon szépen termő nőnemű növényeket klónozták.”
A datolyát mai tudásunk szerint először az Arab-félszigeten és Mezopotámiában, a mai Irakban termesztették több mint 6000 évvel ezelőtt, onnan terjedt el az ősi Júdeában és a Földközi-tenger térségében. Különféle betegségek gyógyítására is felhasználták, beleértve a depressziót és a memória romlását.
A híres júdeai datolyát nagyban exportálták erről a vidékről egészen a muzulmán hódításig, a hetedik század végéig. Az idősebb Plinius és Hérodotosz is beszámolt a júdeai datolya kiválóságáról és hosszú eltarthatósági idejéről, amelynek révén messzi vidékekre tudták szállítani. „Heródes minden évben küldött belőle a római császárnak” – mondta Sallon.
A térség sok évszázados zűrzavaros hatalmi viszonyai azonban nem tettek jót a nagy odafigyelést, sok munkát kívánó növényeknek, és a tizenkilencedik századra teljesen eltűntek Izrael földjéről a datolyaültetvények.
„Hosszú órákat töltöttem a régészeti osztályokon a legjobb magok kiválogatásával. Sokban lukak voltak, ahol rovarok hatoltak be, mások szétestek, de találtam több teljesen érintetlent, és kiválasztottam a legjobbakat” – mesélte el Sallon a Science Advances című tudományos lapban publikált tanulmányban leírtakat, hogy miként keltették életre a régészeti feltárásokon talált magvakat.
Végül hat mag kicsírázott. Az ezeken végzett radiokarbonos kormeghatározás szerint Hanna és Ádám valamikor az első és a negyedik század között, Judit és Boáz az i. e. első század közepétől az i. sz. második század közepéig, Uriel és Jónás pedig az i. sz. első és második század között keletkezhetett. A növények nemét meghatározó genetikai vizsgálat után Éva nevét Ádámra változtatták.
Voltak magok, amelyek hetek alatt kicsíráztak, de volt olyan is, amelyik újjáéledése fél évig tartott. Megállapították, hogy az ősi datolyamagok mintegy harminc százalékkal nagyobbak a modern termesztett és vadon növő datolyapálmák magjainál.
A genetikai elemzésből az is kiderült, hogy minél régebbi volt egy mag, annál „keletibb” volt, vagyis jobban hasonlított a Perzsa-öböl környékének növényeihez. Ádám és Matuzsálem áll genetikai állományában legközelebb a Perzsa-öböl mai fajtáihoz.
Hanna és Judit a modern iraki datolyákhoz áll közelebb, felmenőiket talán a babiloni fogságból hazatérő zsidók hozták magukkal az i. e. hatodik század végén, hiszen az idegenben sokan közülük datolyaültetvényeken dolgozhattak.
Uriel, Boáz és Jónás viszont inkább az Egyiptomtól nyugatra eső és a modern marokkói fajtákkal mutat genetikai rokonságot. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy őseiket Júdea római megszállása után a római birodalom észak-afrikai részeiből hozhatták.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
