Josep Borrell, az Európai Unió (EU) új kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden arra szólította fel Izraelt, hogy álljon el a Ciszjordánia nagy részét kitevő Jordán-völgy elcsatolásának tervétől.
Borrell az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének az Egyesült Államok által vázolt béketervről folytatott vitáján elmondott beszédében azt hangsúlyozta, amennyiben megvalósulna Izrael terve a Jordán völgyének bekebelezéséről, biztosra vehető, hogy az nem fog békés úton végbe menni.
Kiemelte, hogy az Egyesült Államok január végén előterjesztett, az izraeli-palesztin konfliktus megoldására tett javaslatai egyértelműen ellentétesek a nemzetközileg támogatott törekvésekkel.
„Nehéz elképzelni, hogy az amerikai kezdeményezés miként ültethetné mindkét felet a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott.
Azt hangsúlyozta, hogy az egyre súlyosbodó helyzet – beleértve egyebek között a gyakori erőszakot, az illegális telepek építését a megszállt területeken – csökkentette az Európai Unió által támogatott kétállami megoldás lehetőségét.
Donald Trump amerikai elnök január végén Washingtonban, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján vázolta fel a palesztin-izraeli konfliktus rendezéséről szóló béketervét. Netanjahu stratégiai fontosságúnak nevezte Izrael szuverenitását Ciszjordániában és azt közölte, hogy az izraeli kormány elé terjeszti a javaslatot az izraeli joghatóság kiterjesztéséről a Jordán-folyó völgyében, a Holt-tenger északi részén és a ciszjordániai zsidó telepeken.