Otthon ünnepelték az izraeliek az ország alapításának 72. évfordulóját

A Szoroka Kórház szülészeti osztályának munkatársai - fotó: Rachel Daviv / Egészségügyi Minisztérium
A Szoroka Kórház szülészeti osztályának munkatársai - fotó: Rachel Daviv / Egészségügyi Minisztérium

A koronavírus-járvány miatt szigorú kijárási tilalomban, legközelebbi családtagjaikkal, otthonaikban ünnepelték az izraeliek az ország alapításának 72. évfordulóját szerdán.

Az ünnepség keddi előestéjén a minden tévécsatornán sugárzott jeruzsálemi, Herzl-hegyi állami rendezvényt ezúttal előre rögzítették, és nem vehetett részt rajta a szokásos közönség, az állami vezetők és a nemzetközi diplomáciai kar képviselői.

Idén a gálaműsor a várhatóan hamarosan felálló egységkormányzás szellemében az ország lakóinak egymáshoz kötődését, az összekötő kapcsokat hangsúlyozta, valamint a koronavírus elleni közös, szintén egységbe szólító harcot.

A tizenkét izraeli törzs hagyományának megfelelő tizenkét fáklyagyújtó körében együtt gyújtott fáklyát egy arab ápoló és egy zsidó ápolónő, s a Covid-19-járvány elleni nemzeti összefogás jegyében egy doktornőt is hasonló megtiszteltetés ért. Szintén fáklyát gyújtott egy keresztény arab nő, aki a mentőszolgálat önkénteseként dolgozik, valamint egy drúz katonatiszt.

Beni Ganz jelenlegi házelnök is a nemzeti egységet hangsúlyozta beszédében, amely Benjámin Netanjahu kormányfő videofelvételen rögzített szavait követte. „Izrael születésnapján” az ünnepség után a helyi hagyományok szerint az utcákra vonul az ország apraja-nagyja, a települések színpadain föllépnek a népszerű zenészek és művészek, mindenütt tűzijátékot tartanak, és országszerte rengeteg házibulin és a szórakozóhelyek partijain táncolnak, ünnepelnek.

Idén viszont szigorú kijárási tilalmat léptettek életbe egészen szerda estig, és ennek megfelelően mindez elmaradt. Ki-ki otthonába zárva, a televízión követhette az ország egyetlen színpadán, a Herzl-hegyen fellépő népszerű énekeseket.

Szerdán, az ünnep napján az izraeliek több évtizede nagy családokkal, baráti társaságokkal a természetbe, a nemzeti parkokba és a kirándulóhelyekre vonulnak, ahol össznépi sütögetéssel ünnepelnek.

Idén ez is tilos, száz méterre lehet csak elhagyni a bejelentett lakóhelyet, s csakis egyedül vagy az egy háztartásban élő, közeli családtagokkal. Ezért az ország lakói otthonaik erkélyén, kertjeikben hódoltak szűk családi körben a hagyományos hússütés szokásának, noha az ipari és közlekedési káros anyag kibocsátás jelentős csökkenése miatt különösen tiszta, a szokásosnál jóval kevésébe szennyezett az ország levegője, s virulnak a parkok.

A tömegeket a tengerpartra vonzó hagyományos légi parádé is elmaradt, helyette egy négy repülőgépből álló alakulat díszrepülést mutatott be az ország kórházai felett: a légierő ezzel fejezte ki elismerését az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája iránt.

Idén is megrendezték – bár közönség nélkül, – a szokásos függetlenség-napi Tóra-vetélkedőt, amit ezúttal egy 16 éves izraeli lány nyert. A külföldi versenyzők nem voltak jelen, hanem az internet segítségével próbáltak válaszolni a kérdésekre.

Reuven Rivlin államfő szokás szerint megtartotta beszédét a nemzeti ünnepen, de ezúttal nem jelent meg rezidenciáján a 120 példamutató katona-fiatal, hogy átvegyék kitüntetésüket.

Idén is ezen a napon adják át a legrangosabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat. Első alkalommal lesz női tudós a Talmud kategória kitüntetettje, Vered Noam, a Tel-avivi Egyetem professzor-asszonya.

Izraelben több hete folyamatosan csökken az új Covid-19-es megbetegedések száma. Szerdán először magasabb volt a gyógyultak száma a jelenleg is fertőzöttek számánál a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.

Szerdán kilencvenen voltak lélegeztetőgépen a 7386 számon tartott fertőzött közül. A járvány kitörése óta 15 834 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 215-en haltak bele a vírus okozta betegségekbe.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.