A laposan sütő késő nyári nap inkább vakít, mint melegít. Teleszívom a tüdőmet a tenger sós levegőjével. Úgy hiányzott nekem az elmúlt hónapokban ez a hullámzó víztömeg, mint szerelmes vőlegénynek a kedvese lehelete. Végre megérkezett a várva várt nap. Kitombolta magát ez a fránya vírus. Alig várom, hogy visszatérhessek a korábbi életemhez…
Sajnos csak édes fantáziálásról van szó. Nincs vége a járványnak. Sokak szerint a java még előttünk van. Se gyógyszer, se védőoltás nem látszik a láthatáron, mint ahogy az egész rémálom vége sem.
Ez a vírus annyira friss, hogy nagyon nehéz megtámadhatatlan tényeket állítani arról, mi várható. Kiirtja-e az emberiséget, vagy annyira megritkítja, hogy a kihalás szélére sodorja? Vagy talán hamarosan megáll a halálozások száma?
Egy dolog azonban bizonyos. Nem fogunk, nem tudunk visszatérni a koronavírus-járvány előtti életünkhöz. A világ, a világrend nagyon meg fog változni a mostani járvány miatt. Pontosan még nem tudhatjuk, mire számíthatunk, de a változás mértéke nagy lesz. Ha majd be is gyógyulnak a COVID-19 ütötte sebek, az emberiség továbbra is tartani fog a ragály visszatérésétől, és más, hasonlóan katasztrofális hatású vírus elterjedésétől.
A COVID időszak valószínű győztese az otthoni munka, méghozzá kiütéses győzelemmel. A már létező távmunka nagyot fejlődik a számítástechnika és a kommunikáció révén. Majdnem bizonyos, hogy a munkába/ból utazás átlag napi 1-2 órás idejét (sok területen) teljesen meg fogjuk spórolni. A lecsökkent forgalomnak köszönhetően javul a nagyvárosok levegőminősége. Mivel az otthon dolgozók napi helyváltoztatási igénye lecsökken, lendületet kap az elektromos személyi járművek fejlesztése és elterjedése. A benzinből származó adóbevétel jelentősen visszaesik. Ezt kompenzálandó vagy újabb adókat vetnek ki, vagy megemelik a már meglévőket. A közlekedésből nehezebb lesz megélni. Ez meggyorsítja majd az automata, vezető nélküli járművek fejlesztését.
Mivel egyre kevesebbeknek lesz létfontosságú, hogy a nagyvárosok iparnegyedeihez közel lakjanak, sokan falura költöznek (már ahol a szolgáltatások színvonala magasabb az éppen csak kielégítőnél), ez pedig megindítja a vidék reneszánszát. A városban maradók sem járnak rosszabbul: a kereslet csökkenése miatt jutányosabb áron juthatnak lakáshoz.
Lecsökken a globális helyváltoztatás. Az ember életvitele sokkal lokálisabb lesz, hasonlóan nagyapáink életéhez.
A jövőben az internet még fontosabb szerepet játszik az életünkben. Ez szükségessé teszi a hozzáférést a mainál sokkal megbízhatóbb, hibamentes internethez. A személyes találkozások – főleg az üzleti és fogyasztói szférában – lecsökkennek, ez pedig erőteljesen csökkenti, esetleg meg is szünteti a készpénzhasználatot.
Ha a globális felmelegedés nyomán a tengerszint annyira megemelkedik, hogy veszélyezteti vagy el is önti a part menti városokat, az emberéletben mért veszteség, illetve a gazdaság visszaesése lényegesen alacsonyabb lesz, mivel a lakosság nagyobb része lakik a városokon kívül.
Az otthon végzett munka által felszabadult idő sok házasságot tönkretesz. Ettől a házasság intézménye veszíthet fontosságából, akár el is tűnik – és komoly feszültséget okozhat a modernül gondolkodók és a vallásosak között.
Az életmódváltozások hatása mindenre kiterjed. Megjósolni még nem lehet, mi lesz a művészettel, hogyan változnak szórakozási, üdülési szokásaink. Bizonyos azonban, hogy nincs az életnek olyan területe, ami ne változna meg (esetleg gyökeresen) a COVID járvány nyomán.
A ránk váró jövő két nagyon hátrányos következményt hoz magával. Az egyik: tovább mélyül a fejlett és az elmaradott országok közötti különbség. A másik: az idősebb korosztály aligha lesz képes lesz hozzászokni az új világrendhez.
Ha az itt leírt feltételezéseim bekövetkeznek, mindenki maga döntheti el, hogy a változás jó-e vagy sem. Illetve: kedvére van, vagy inkább elszomorítja.
Egy dolog viszont biztos. A járvány utáni első utam a tengerpartra vezet majd. Mély levegőt veszek, hagyom, hogy a tenger eluralkodjon rajtam. Járjon át, tegyen magáévá. S akkor majd az jár az eszemben, hogy az élet mégis szép.
