Izraelben történt – napi összefoglaló…

Rabbi Goren a tóratekercsekkel és a sófárral - fotó: GPO

53 éve, 1967. június 7-én (כ”ח באייר תשכ”ז), a hatnapos háború során (a Gergely naptár szerint az idén május 22-én) történt Jeruzsálem újraegyesítése. Néhány statisztikai adat a jelenből: a főváros lakossága 942 800 fő, az elmúl évhez képest 16 500 fővel növekedett. Lakosságának 62%-a zsidó – ezen belül 25% ultraortodox, 38%-a arab. A város polgárainak legnagyobb hányada 0-14 éves (33,5%) és csak 9,2 % 65 év feletti.
Az elmúlt évben 20 700 izraeli költözött el a városból, ugyanakkor 12 300 fő választotta lakhelyül Jeruzsálemet – továbbra is többen hagyják el a fővárost, mint amennyien lakóhelynek választják. Külföldről 3500 fő érkezett letelepedési szándékkal Jeruzsálembe. A gazdasági életet jellemzi, hogy a fővárosban jelentősen csökkent a férfiak és nők bére közötti különbség. A statisztika szerint 2019-ben 1,9 millió turista látogatott Jeruzsálembe.

Az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint a Covid-19 fertőzöttek száma 16 650, a betegség tünetei 3074 személynél észlelhetőek. Közülük 51 súlyos állapotú, 39-en szorulnak gépi lélegeztetésre. A járvány kezdete óta 277 személy vesztette életét, 13 299 főt nyilvánítottak gyógyulttá.

Az újonnan hivatalba lépett egészségügyi miniszter, Juli Edelstein, a hét végéig megszüntette a szabad területen és az iskolai osztályokban a szájmaszk viselésének kötelező voltát. Erre a több esetben előfordult rosszullét miatt került sor. A szélsőségesen meleg időjárásnak tegnap egy halálos áldozata volt, egy személy pedig súlyos állapotba került.

A “karanténbetegség” egyik tünete, hogy az izraeliek 50%-a mintegy két kiló plusz súlyt szedett magára.

Több mint 100 légitársaság bejelentette, hogy május 17-től augusztusig fokozatosan újraindítja izraeli járatait. Az utazás nem lesz olcsóbb, ugyanis vagy elvégzik induláskor illetve érkezéskor a vírus-tesztet, ami pénzbe kerül, vagy megérkezéskor kell a látogatónak két hét karanténba vonulnia.

Tel-Aviv után Jeruzsálem polgármestere is bejelentette, hogy az éttermek és kávéházak újranyitásával egyidejűleg a belváros 13 utcáját éjszakára sétálóutcává alakítják, ezzel is segítve a vállalkozásokat, helyet adva utcazenészek fellépésének, kulturális rendezvények megtartásának, képző- és iparművészeti kiállítás és vásár megrendezésének. Az ezen utcákban található vendéglők és kávéházak jogosultak az éjszaka folyamán asztalokat, székeket kihelyezni az utcára akkor is, ha ez az eredeti működési engedélyben nem szerepel.

Az egy hete terrorizmus áldozatává vált katona sírhelyének feldúlásával összefüggésben letartóztattak egy 41 éves nőt Rishon Lecionban, aki – mint azt a nyomozás kiderítette – hasonló cselekményt követett el tavaly augusztusban, Holonban.

Óriási tűz ütött ki tegnap (hétfő) a késő esti órákban Elad város és Nahshoni ipari terület közvetlen szomszédságában. 17 tűzoltó egység és nyolc légi tűzoltó csapat vette fel a harcot a lángokkal. 15 000 hektárnyi liget vált a tűz martalékává. Ma reggel sikerült a tüzet eloltani. Eddigi vizsgálatok szerint az a gyanú, hogy a szomszédos arab településen történt gyújtogatás terjedt át, amit az erős szél is segített.

A Washington Post tudósítása szerint május 5-én a dél-iráni “Shahid Rajai” kikötőben összeomlott a hajóforgalmat, a kikötői forgalmat és a raktári tevékenységet irányító számítógépes rendszer, több napra teljes zűrzavart idézve elő a kikötőben és környékén. Az újság szerint a cybertámadás mögött Izrael áll, amely így kívánt elégtételt venni a múlt hónap végén az izraeli vízművek számítógépes hálózatát ért iráni cybertámadásért.

Jordánia királya Júda-Somron zsidó településeinek annektálása esetén a két ország közötti összecsapással fenyeget. Az EU pedig csak akkor ismeri el a ‘67-es “határokat”, ha ezt párbeszéd előzi meg.

Az ELBIT hadiipari cég tegnap bemutatta Hermes 900 nevű drónját, amely tengeri mentés céljára szolgál. 24 órát képes a levegőben tölteni. Szárnyai alatt négy felfújható gumi tutajjal van felszerelve, amely egyenként és azonos időben hat személy mentésére alkalmas – a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is. A drónt eddig egy dél-kelet ázsiai ország vásárolta meg és a brit parti őrség, valamint az EU egyesített parti őrsége jelentette be vételi szándékát.

facebook.com/degelisrael

* javítottunk egyes, hibásan idézett számokat

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSLeharpress