Többezres „járványzáró” örömünneppé változott a szórakoztatóipari dolgozók támogatására rendezett koncert Tel-Avivban – jelentette a ynet pénteken.
A tel-avivi Charles Clore parkban csütörtök este tartott tiltakozó akción a szórakoztatózenei iparban tevékenykedők a koncertek beszüntetése ellen, kenyérkeresetükért demonstráltak Izrael legnevesebb énekeseinek segítségével, de a megmozdulás hatalmas ingyenkoncert lett.
A többezres tömeg nem mindig tartotta be az előírt kétméteres távolságot, de a szokásos koncertzsúfoltsgánál jóval ritkábbak voltak a sorok, a közönség igyekezett szétszóródni a parkban. Eleinte tartották a távolságot, de a zenére sokan táncolni kezdtek, és közelebb kerültek egymáshoz a nézők, akik közül sokan egyáltalán nem viseltek maszkot.
Az izraeliek március óta először láthatták színpadon kedvenceiket, köztük Aviv Gefent, Berri Szaharovot, Salom Hanochot, Ehud Banajt, Dani Szanderszont, Ritát, az izraeli könnyűzene legnagyobb élő legendáit, akik részvételükkel szolidaritásukat fejezték ki a munka nélkül maradt háttérdolgozók, a hangmérnökök, a színpadi munkások, a koncertszervezők felé.
„Támogatást kellene kapnunk Jeruzsálemtől és az államtól, mint minden helyesen működő államban. A kultúra a lélek étele, a nemzet ellenálló képessége. Segíteni kell mindenkinek, aki bajba került, mert kultúra nélkül nincs jövő” – nyilatkozott a ynetnek Joni Feingold, a tiltakozás szervezőbizottságának elnöke.
Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere támogatásáról biztosította a tiltakozókat, felszólította a kormányt a művészetek támogatására, és emlékeztetett rá, hogy egy évvel ezelőtt félmilliós tömeg ünnepelte a városban az ott rendezett Eurovíziós dalfesztivált.
A John Hopkins egyetem legfrissebb statisztikája szerint Izraelben 16 690 fertőzöttje van a koronvírus-járványnak, ezen belül 279 halálos áldozata, de az utóbbi hetekben a járvány ott is visszaszorult. A 9,2 milliós országban a járvány miatti gazdasági leállás nyomán 1,1 millió munkanélkülit regisztráltak, ami példa nélküli Izrael történetében. A február eleji 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta több mint 27 százalékra emelkedett.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója