Zeman és Babis elítélték a cseh külügyminiszter és két elődje Izraelt bíráló írását

A cseh államfő és a kormányfő egyaránt elítélte Tomás Petrícek külügyminiszter és két elődje szombaton megjelent közös írását, amelyben bírálták a Jordán folyó nyugati partján lévő zsidó települések tervezett izraeli elfoglalását.

Milos Zeman elnök úgy vélte, hogy a baloldali Právo című lapban megjelent cikk ellentétes a cseh külpolitikával és rontja a cseh-izraeli kapcsolatokat. Hasonló véleményt fogalmazott meg a Tomás Petrícek és két elődje, Lubomír Zaorálek, illetve Karel Schwarzenberg által jegyzett cikkről Andrej Babis miniszterelnök is.

A külügyminisztérium a bírálatokat alaptalannak minősítette.

A palesztinok törvénytelennek tartják az 1967 után a Jordán folyó nyugati partján létrehozott zsidó településeket, mondván, sértik a Genfi Egyezményt. Izrael a települések tervezett annektálását az ország biztonságával és a zsidó állam történelmi területére való hivatkozással indokolja.

A cseh külügyminiszter és két hivatali elődje úgy véli, hogy a települések Izraelhez csatolása a jövőben lehetetlenné tenné az önálló palesztin állam megalakítását. Felhívták a figyelmet arra, hogy a közel-keleti konfliktust a nemzetközi megállapodások két önálló állam, Izrael és Palesztina létrehozásával szeretnék megoldani.

A szerzők rámutattak: palesztin oldalon is számos probléma van, beleértve a Hamász, a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista terrorszervezet tevékenységét.

„Tudjuk, hogy a palesztinok a múltban nem használták ki a konfliktus rendezésének lehetőségeit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg kell őket fosztani azoktól a termékeny területektől, amelyek kulcsfontosságúak bármiféle palesztin állam számára” – fogalmaztak.

„Milos Zeman köztársasági elnök éles egyet nem értését fejezte ki a Mi lesz a palesztinokkal és az izraeli demokráciával? című cikkel, amely sérti kapcsolatainkat Izraellel és az Egyesült Államokkal. Ez a cikk tagadása a cseh állam Izraelre vonatkozó eddigi politikájának” – ismertette Zeman álláspontját szóvivője, Jirí Ovcácek.

Andrej Babis leszögezte, hogy Csehország külpolitikáját a kormány határozza meg.

„Ezért elfogadhatatlan, hogy olyan lényeges kérdésben, mint az Izraelhez való viszony, a kormány egyes tagjai, adott esetben két miniszter, olyan saját állásfoglalást tegyenek közzé, amelyet a kormány nem vitatott meg, de amelyet külföldön Csehország álláspontjának tartanak” – mondta a miniszterelnök az iDNES hírportálnak.

Petrícek elődje, Lubos Zaorálek kulturális miniszterként tagja a mai kormánynak is. Karel Schwarzenberg a Top 09 ellenzéki párt tiszteletbeli elnöke.

„Olyan miniszterek eszmefuttatásáról van szó, akiknek érdeke az Izraellel folyó együttműködés fejlesztése, és akik ismételten támogatták izraeli barátainkat” – reagált a bírálatokra vasárnap Zuzana Stíchová külügyi szóvivő.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.