Arról nem sokan tudnak, hogy Erdélyben, jóval megelőzve a most sok hívővel rendelkező és híressé vált amerikai adventista közösségeket, már a 16. századtól kezdve éltek „zsidózók”, avagy „szombatosok”, és hogy a leszármazottaik Izraelbe is eljutottak. Valószínűleg én is csak az erdélyi vallásszabadságról, az unitáriusokról és egyéb protestáns felekezetekről halottam volna, ha nem ismertem volna gyerekkoromban egy nénit, aki Erdélyből jött szombatos volt. Ez felkeltette az érdeklődésemet: hogy lehet az, hogy valaki egyszerre keresztény és zsidó is? Akkoriban egy hét-nyolc éves gyereknek megfelelő, leegyszerűsített választ kaptam a kérdésemre, de valahogy ez a történet megmaradt az emlékezetemben.
Ennek a régi történetnek a hatására vállaltam a cikk megírását, és utánanéztem ennek a felekezetnek – azt már előre elárulom, hogy a közösségből senkit sem sikerült elérnem, viszont megdöbbentő történelmi párhuzamokat találtam.
A második Siratófal
A reformáció hevében és az erdélyi vallásszabadságnak hála, a 16–17. században húsz-harmincezer olyan keresztény hívőt találunk, akik az alapokhoz való visszatérés jegyében az Ószövetség bizonyos szabályait – külső szemmel leginkább láthatóan a szombat tiszteletét – is betartják, de Jézus tanításait sem tagadják meg. Az unitáriusokhoz hasonlóan ők is emberként gondolnak rá. Ám – mivel I. Rákóczi György politikai ellenségként tekintett rájuk – a 17. század második felétől üldözni kezdték a szombatosokat, akiknek egy része Törökországba menekült, egy másik része áttért az unitárius hitre, és csak kis, elszórt csoportjaik maradtak meg. A legnagyobb közösséget a 19. század végén a tragikus sorsú Bözödújfaluban találjuk.
A települést az erdélyi falurombolási program szimbólumaként tartják számon, Ceaușescu ugyanis minden nemzetközi és helyi tiltakozás ellenére 1988-ban elárasztotta a falu völgyét, hogy egy víztározót létesítsen a helyén. 1994-re minden ház víz alá került, és az akkor még kitartó, magasabban lakó pár család közül sem találunk már senkit. Sőt, 2014-ben a katolikus templom tornya is végképp megadta magát, és a tó közepén beleomlott a vízbe.
Ám az egykori, vallásilag rendkívül sokszínű és toleráns közösség nem adta meg magát. Sükösd Árpád, a falu szülöttje 1995-ben itt építette fel a világ második Siratófalát – amely nem mása a jeruzsáleminek, de ugyanúgy egy valaha volt és elpusztult, emlékekben és hagyományokban azonban továbbélő hely manifesztuma. Van rajta római és görög katolikus kereszt, protestáns kehely és Dávid-csillag.
A falu szülöttei és leszármazottaik minden évben megemlékezést tartanak e helyen. Van, aki a közelből érkezik, de a beszámolók szerint tíz évvel ezelőttig a Rosenz család egyik tagja Izraelből látogatott el a rendezvényre.
Zsidók és szombatosok
A szombatosok, akik akkor már több erdélyi faluban is együtt éltek a zsidókkal, az 1867-es emancipációs törvényt kihasználva egyedüliként a történelemben hivatalosan áttértek a zsidó hitre, mivel úgy gondolták, hogy így kevésbé fogják üldözni őket. Nem olvadtak teljesen bele a zsidó közösségbe, megtartották saját hagyományaikat, bár voltak vegyes házasságok. Az 1930-as és 1940-es években elfogadott zsidótörvények alól egy darabig sikerült mentességet szerezniük, de Magyarország német megszállásával, a deportálások kezdetekor ők is gettóba kerültek – hogy hányan voltak ekkor, pár százan vagy nagyjából ötezren, erről eltér a kutatók véleménye. Ráduly István bözödújfalui katolikus plébánosnak sikerült nagyjából hatvan szombatost kimenteni a marosvásárhelyi gettóból – de voltak olyanok is, akik sorsközösséget vállaltak a zsidókkal, és nem voltak hajlandóak vele menni. Közülük szinte mindenki odaveszett Auschwitzban.
A megmaradt száz vagy egyes vélemények szerint pár száz ember közül sok család Palesztinába költözött a háború után, többek között Kovács András szombatos családból származó szociológus és a környék történetének legismertebb megörökítőjének a testvére. Sükösd Árpádnak mintegy harminc évvel ezelőtt sikerült találkoznia tizenöt-húsz emberrel Haifán és Jaffában, sőt talált olyan nénit is, aki csörögefánkot sütött, és tökéletesen tudott magyarul.
A Haarec újságírója hét évvel ezelőtt még mindig nyomára bukkant pár szombatosnak – többek között a Kovács családból is –, ám ők nem akartak interjút adni. Mivel sokan haredi közösségekben éltek, nem akarták felfedni a származásukat, nehogy egyesek megkérdőjelezzék a zsidóságukat.
Kérdés, hogy kinek a feladata ennek az egyedülálló örökségnek a megőrzése – nekünk, Izraelben élő magyar származású zsidóknak, a bözödújfalusiaknak, a magyar vagy a román államnak? Mindenesetre nagy kár lenne, ha ezeknek a különleges és hitük mellett mindvégig kitartó embereknek az emléke feledésbe veszne.
Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvünkben is. Megvásárolható >>
Pedagógus – Corvinus University of Budapest, Társadalomelméleti Kollégium egykori tanulója
