A Gázai övezetet uraló Hamasz radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen – jelentette a Haaretz című izraeli újság honlapja csütörtökön.
Összefogásukat közös sajtótájékoztatón jelentette be Ramallahban Dzsibril Radzsub, a Fatah főtitkára, és Szaleh al-Aruri, a Hamasz helyettes politikai vezetője, aki Bejrútból, az internet segítségével vett részt az eseményen.
Mindketten arra figyelmeztettek, hogy az annektálás megakadályozza a jövendő palesztin állam létrehozását Izrael mellett. Radzsub egyenesen olyan lövedéknek nevezte a tervet, amely megöli a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldását.
Dzsibril Radzsub hangsúlyozta, hogy a két frakció nyugodt és kiegyensúlyozott megbeszélést folytatott, és jelentős lépést tett a palesztinok régóta várt egysége felé.
Al-Aruri szerint virtuális találkozójuk lehetőséget teremt egy új szakasz elindítására és egy új stratégia kidolgozására, és összehasonlította a jelenlegi politikai környezetet a második palesztin felkelés, vagyis intifáda kitörése előtti helyzettel.
Ajman Ode, az izraeli arab pártok közös listájának elnöke is csatlakozott a palesztin megbékélést támogató megbeszéléshez. Szerinte a frakciók kibékülése az annektálás elleni küzdelemhez, a megszállás megszüntetéséhez és az igazságos béke eléréséhez szükséges lépés.
„A folyamatos megosztottság csak azokat szolgálja, akik folytatják a megszállást és az apartheid létrehozását. Aki a kétállami megoldást támogatja, az támogatja a megbékélést is” – hangsúlyozta az izraeli arab politikus.
Ramallahban és Jerikóban szerdán – az izraeli kormány annektálásra kitűzött napján – diplomáciai és népi ellenállásra és tiltakozásokra szólították fel a palesztinokat.
A Fatah és a Hamasz évek óta viszályban állnak egymással. A Hamasz 2006-ben megnyerte a palesztin parlamenti választásokat, de miután sikerét nem tudta politikai hatalomra váltani, erőszakosan, puccsal uralma alá hajtotta 2007-ben a Gázai övezetet, elűzve onnan a Fatah politikusait.
Ez Ciszjordánia és a Gázai övezet, a két palesztin területi egység politikai kettéválásához vezetett, amelyet számos, egyiptomi közvetítéssel zajló békítő tárgyaláson sem tudtak eddig áthidalni.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója