Hogyan lehetne lebontani egy olyan épületet, amely az Izraelről és Tel-Avivról a világon megjelenő összes népszerűsítő kiadványban látható, és Jaffa látképének elválaszthatatlan része?! Ez az a hely, ahova Herzl is megérkezett a Szentföldön tett történelmi látogatása során, de a buldózerek most örökre letörölték a föld színéről. A városvédők dühösek, az önkormányzat szerint zavarja a városképet. De vajon kinek a műve ez?
Brown Manor írása a Yneten.
Ma reggel egy hosszú jogi csata ért véget a Tel-Avivi önkormányzat buldózereinek a jaffai kikötőbe érkezésével. Azért jöttek, hogy a volt vámház szerkezetének lebontásával és a terület elplanírozásával véget vessenek a városvédő szervezetek harcának. Az elhúzódó küzdelem végére, amely több mint egy évtizeden át tartott, a Legfelsőbb Bíróság tavaly év eleji döntése tett pontot azzal, hogy elutasította az önkormányzat és a Nemzeti Tervezési Intézet bontási terve ellen a városvédők által benyújtott petíciót.
A hét elején lebontott épületet a nyüzsgő élettel telt kikötőben a tenger és szárazföld határvonalára építették az 1930-as években, a kor elvárásainak világszínvonalon megfelelve. A brit hatóságok az utasterminált az Izrael földjére érkezők fogadására építették annak az Oszmán Vámháznak az alapjaira, amely az 1860-as évek óta működött ugyanazon a helyen, és mintegy Izrael kapujának jelképévé vált. A modern Izrael államának megálmodója, Benjamin Ze’ev Herzl 1898-ban tett látogatása során szintén járt itt, amikor II. Wilhelm német császárral találkozott. Mivel Herzl ezeken a lépcsőkön át lépett először a földre, a döntéshozók akkor úgy határoztak, hogy megtartják őket, de a romos épület többi részét a tengerre való kilátás útjából eltakarítják.
A cserkészeké lett, aztán súlyosan elhanyagolták
Az állam az épületet egészen a 60-as évekig vámházként használta, majd a Cofim, az Izraeli Cserkészek Szövetségének adta át használatra. Az évek múltával a szerkezetet súlyosan elhanyagolták, és – mint várható volt – a tengeri só erodáló hatása is tovább rontott a helyzeten. Végül olyannyira tönkrement, hogy úgy döntöttek, a tervezett múzeumnak inkább új helyet keresnek, ezt pedig felújítás helyett elbontják.
„Az önkormányzat által kiadott bontási engedély jogellenes, és az ügyben a fellebbviteli hatóság még nem döntött” – nyilatkozta a bontás előtti este Tamar Tochler, az Izraeli Örökségvédelmi Tanács képviseletében, mikor tudomására jutott a bontás másnapi megkezdésének híre. „Nem tehetik meg, mert az ügy fellebbezés alatt áll, és még nem változtatták meg hivatalosan a városrendezési terveket. Hogyan lehetne lebontani egy olyan épületet, amely az Izraelről és Tel-Avivról a világon megjelenő összes népszerűsítő kiadványban látható, és Jaffa látképének elválaszthatatlan része?!”
Tochler dühösen magyarázza, hogyan került az ingatlan megőrzésre kijelölt épületként az államtól az önkormányzat kezébe, majd miként fosztották meg fokozatosan védett státusztól, elhanyagolva állapotát. „Jaffa kikötőjének idegenforgalmi és társadalmi szerepe van” – hangsúlyozza. „A lakosságot képviselő csoportokkal kötött megállapodásokat mind figyelmen kívül hagyták, hasonlóan a szintén kudarccal végződött Herzl Gimnázium lebontásának esetéhez. Az tel-avivi önkormányzat sok épületet védetté nyilvánít, és ezzel elvileg a megőrzést forszírozza, de valójában ezek az épületek magántulajdonban vannak, és végső soron Tel-Aviv a tulajdonosokat kötelezi a megőrzésre.”
Reuven Abramovitch 1959 óta dolgozott Jaffa kikötőjében, és 2004 és 2015 között a kikötő igazgatója is volt. Amikor meghallotta a hírt, hogy az önkormányzat reggel belekezd az épületet lebontásába, azonnal a helyszínre ment. Abramovich, aki aktívan részt vett a terület megóvásáért folytatott küzdelemben, azt állítja, hogy „Tel-Aviv önkormányzata titokban szervezte az egészet. Hajnali négykor tűzték ki a környező üzletekre az értesítést a reggeli bontásról, hogy megakadályozzák a szervezkedést. A határozatot mi is csak tegnap késő este kaptuk meg, így késő volt már bármit tenni, és nem tudtuk azt megakadályozni. Már lebontottak belőle annyit, hogy már nem lehet visszaállítani az épületet. „
Abramovitch a néhány évvel ezelőtt megjelent, „Jaffa – az otthon kikötője” című, a kikötő történetét elmesélő könyvében így érvelt a bontás ellen: „Nem értik meg, hogy ezt a területet nem lehet elbontani. Hajdanán a templomok kérésére kezdtek építésébe megakadályozandó, hogy a hegyoldalon álló épületeket a víz alámossa. Ha ezt az építményt visszabontják, helyette mindenképp kell valamilyen fal, vagy kő hullámtörő, hasonlóan az északi sétány egyes helyein alkalmazott megoldáshoz.”
Az önkormányzat érveire, miszerint az építmény akadályozza a kilátást és az áthaladást, Abramovitch így érvel: „Tizennégy méter van a két épület közt, ami bőségesen elég hely az ott áthaladó gyalogos forgalomnak. Felújíthatták volna az épületet a köz hasznára, például kilátóként a tengerre. Ha már, akkor miért nem bontják inkább le az 1-es kikötő hangárt, mely sokkal nagyobb, és valóban leszűkíti a helyet az áthaladásra?”.
Az önkormányzat válasza: „Nincsenek olyan értékei az épületnek, amelyek igazolnák megőrzésének szükségességét”. Az önkormányzat továbbá kifejtette, hogy „a meglévő épület nem az oszmán történelmi vámház, ami amúgy is csak pár évig volt használatban, hanem egy, a brit mandátum korszakában a helyére felhúzott épület. A kikötő többi építményeit az önkormányzat megőrzi és felújítja. A meglévő szerkezet károsítja a kikötő összképét. Meggátolja északi irányba a város felé a kilátást, és annak a sétánynak a folytatását, amelyet az önkormányzat az egész tel-avivi tengerpart mentén kiépített. Az önkormányzat álláspontja összhangban áll a Legfelsőbb Bíróság döntésével, melyet a Földhivatal is jóváhagyott, és annak vezetője csatlakozott a bontási kérvényhez.”
Festőművész
