Nem biztos, hogy lesz idén költségvetése Izraelnek • Megkezdődött a tanítás • A Hamasz leállítja a harcot

Jiszrael Katz pénzügyminiszter a 12-es tévé hétfő esti híradójában nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, hogy készítenek-e költségvetést minisztériumában, vagy a december 23-i új határidőre sem áll szándékukban költségvetést készíteni.

A Likud–Kék-Fehér megállapodások szerint csak a költségvetés ürügyén tudják megakadályozni Beni Ganznak a koalíciós egyezményben rögzített kormányfővé válását – új választások kiírásával.

Netanjahunak két útja maradt Ganz miniszterelnökké válásának megakadályozására. Vagy már decemberben feloszlik a kormány, ha addig sem készíttet Katz költségvetést Izraelnek, vagy végül elfogadnak egy csak 2020-ra szóló költségvetést utólag december végén, egy héttel az év vége előtt. Ebben az esetben csak 2021 március végén fogják a következő évi költségvetés bojkottjával kiíratni az új választásokat.

Ha továbbra is ragaszkodnának ahhoz, hogy csak 2020-ra készítenek költségvetést, azzal világosan lelepleződik a Likud, illetve Netanjahu szándéka az új választásokra. Még van elvileg idő a 2020 és 2021-es dupla költségvetés elkészítésére, amire különlegesen nagy szüksége lenne Izraelnek a koronaválság közepette. Ez azonban a kormányfői székhez ragaszkodó Netanjahunak nem áll érdekében, és az esti híradóból úgy tűnik, ismét Netanjahu személyes érdekei szerint fog működni az ország, és nem készül el a költségvetés kilencmillió polgár érdekében.


Megkezdődött az iskolaév! Több hónapos szünet és jó pár hónap otthonról-tanulás után ma, szeptember elsején megkezdődött a tanév, és 2 millió 400 ezer izraeli diák indult reggel iskolába. Vagyis majdnem, mert az éjjel – az oktatási miniszter eddigi ellenállása ellenére – mégis úgy döntött a kabinet, hogy a vörös jelzésű, tehát súlyosan fertőzött 24 településen mégsem nyitják meg az iskolákat. A tanévkezdést ezzel 130 ezer diák számára jelenleg csütörtökre halasztották.




A Hamász bejelentette, hogy leállítja az összecsapásokat Izraellel. A Gázai övezetben több mint egy évtizede uralmon lévő Hamász palesztin radikális szervezet „megállapodást” jelentett be hétfőn arról, hogy véget vet az Izraellel folytatott, augusztusban mindennapossá vált tűzpárbajnak. „Többoldalú párbeszéd és kapcsolatfelvétel után – a legutóbbi Mohammed el-Emadi katari küldöttel zajlott – megállapodás született arról, hogy leállítják a harcok fokozódását, és a cionista agressziót a népünk ellen” – tudatta az iszlamista szervezet közleményében. (MTI)


Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.