Az új installációt a tel-aviv-i Rabin téren az „Együtt állva” mozgalom hozta létre, mely vizsgálóbizottság felállítását követeli a kormány koronavírus járvány elleni lépéseinek kivizsgálására. Az ezertizennyolc szék a koronavírus-fertőzés ma reggelig meghalt áldozatainak száma. Az üres székek tömege az ő hiányukat érzékelteti.
…. és annak, aki azzal érvel, hogy az ezer halott ellenére sincs Izraelben magasabb halálozási ráta, mint az előző években, – a csekélyebb közúti forgalom és a kórházak nagyobb higiénés szigora miatt – , annak azt mondanám, hogy ha a járványt megfelelően kezelte volna a Netanjahu vezette kormányzat, akkor ez az ezer korona-áldozat sem halt volna meg, beljebb lennénk sok száz emberrel, és a halálozási ráta stagnálás helyett csökkent volna.
Értem, hogy egy miniszterelnöknek szembe kell tudni nézni azzal, hogy döntései nyomán emberek halhatnak meg. Itt, Izraelben, egy-egy háború a szokásosnál is többször állítja ilyen nehéz határozat elé a kormányfőt, és Netanjahu igazán jól birkózik meg az ilyen lelkiismeretet próbáló helyzetekkel.
Észre sem veszi, hogy mint oly sok autokrata, ő is összekeveri az „én-t” a „mi-vel”, az ország érdekeit a sajátjáéval. Így eshet meg, hogy saját bőrét védendő másokét áldozza fel. De amíg egy miniszterelnöknek a közösség érdekében meghozott, halálos áldozatokat követelő döntéseit mentheti a lelkiismerete előtt a közérdek, addig Netanjahunak nem lesz ilyen mentsvára. Sem ő magamagát, sem mi őt nem menthetjük fel ezen halálesetek felelőssége alól.
Izrael kis, szigetszerű ország. Szerencséjére a halálozási ráta is alacsony maradt. Ezen jó adottságokkal semmi sem gátolhatott volna meg bennünket abban, hogy Új-Zéland mintájára rég magunk mögött hagyjuk a vírust.
Mégsem így történt. A határozatképtelenség csak látszat. Netanjahu üzérkedik a megszorításokkal. A pandémia kezdetétől politikai csatározások eszközeként használja. A börtöntől való megmenekülésért semmilyen ár sem drága, minden csupán járulékos veszteség: a halálos áldozatok, a gazdaság, az ország.
Festőművész
