A palesztinoknak nem sikerült szerdán rávenniük az Arab Liga tagországait arra, hogy elítéljék az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti, előző hónapban bejelentett békemegállapodást.
Diplomáciai források szerint az Arab Liga külügyminisztereinek videokonferenciáján a palesztinok azt szerették volna elérni, hogy a szervezet egységesen elítélje az Egyesült Államok közvetítésével létrejött egyezményt. Elutasították emellett azt a kérést is, hogy az ügyet vegyék napirendre vagy tartsanak rendkívüli konferenciát a megállapodással kapcsolatban – tette hozzá a neve elhallgatását kérő illetékes.
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek még augusztusban jelentette be a megállapodást, amelynek keretében a felek a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítését vállalták, Izrael pedig befagyasztotta az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia egyes részeinek annektálását célzó terveit. Az egyezményt jövő héten írják alá Washingtonban.
Rijád al-Máliki palesztin külügyminiszter az Arab Liga szerdai gyűlésén “földrengésnek” nevezte az egyezményt. Anvar Gargas, az emírségek külügyi államminisztere ugyanezen a találkozón kijelentette: országa megállapodása Izraellel nem fogja csorbítani a “palesztin nép elidegeníthetetlen jogait”.
Az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab ország, amelynek Egyiptom és Jordánia után teljes, diplomáciai kapcsolatai lesznek Izraellel.