Az Európai Unió üdvözli a diplomáciai kapcsolatok felvételét Izrael és Bahrein között, de továbbra is elkötelezett az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett – közölte szombati nyilatkozatában Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A főképviselő hangsúlyozta, hogy az EU elismeri az Egyesült Államoknak az Izrael és Bahrein közötti egyezségben betöltött szerepét, és úgy véli, hogy ez a legújabb fejlemény hozzájárul a közel-keleti békéhez és stabilitáshoz. Emlékeztetett azonban, hogy az EU szilárd álláspontja szerint az izraeli-palesztin konfliktus átfogó rendezése mindkét fél részvételét igényli.
„Ebben a tekintetben az EU továbbra is elkötelezett a tárgyalásokon alapuló és megvalósítható kétállami megoldás mellett, amely a nemzetközileg elfogadott normákra épül” – nyomatékosította.
Hozzátette: az EU továbbra is kész támogatni az izraelieket és a palesztinokat az igazságos és tartós béke elérése érdekében, és az ehhez kapcsolódó érdemi tárgyalások újrakezdésében.
Pénteken, amerikai közreműködéssel, a Bahreni Királyság, az Egyesült Arab Emírségek példáját követve megállapodott Izraellel diplomáciai kapcsolataik normalizálásáról. A megegyezésről szóló hivatalos nyilatkozat szerint, „a közvetlen párbeszéd és a diplomáciai kapcsolatok kiépítése e két állam között tovább segíti a Közel-Kelet pozitív átalakulását, és növeli a stabilitást, a biztonságot és a fellendülést a térségben”.
A lépés mindazonáltal sokkolta a palesztinokat, akik attól tartanak, hogy korábban az Emírségek és most Bahrein lépése tovább gyengíti azt a régóta fennálló pánarab álláspontot, amely szerint Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt területekről, és el kell fogadnia a palesztin állam létrehozását cserébe azért, hogy normalizálhassa kapcsolatait az arab országokkal. A palesztinok szerint az Izraellel kötött megállapodással Bahrein megtörte ezt az arab egységet.